BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújuló sertéstartási technológia a Nakinál

Fejlesztés. A Naki Mezőgazdasági Zrt. 1,02 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre 2010-ben, amely a megújított tartási technológiával az eddigi 1700 tonna helyett 2500 tonna hízósertést tervez előállítani – közölte a társaság vezérigazgatója. Soltész Gyula elmondta, a fejlesztést 42 százalékban az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatásával finanszírozták.

A cég a beruházás keretében hízósertéstelepén a teljes tartási technológiát megújította, egyben 3000-rel, 8500-ra növelte a férőhelyek számát. Az almos tartás helyett hígtrágyás, a mesterséges szellőztetés helyett pedig túlnyomáson alapuló rendszert építettek ki. A korábbi száraz kukoricadara helyett nedves terményt adnak az hízóknak, ehhez társul a terménytárolás új módszere, amelyhez a silókban szén-dioxid-közegben 30-35 százalékos víztartalmú kukoricát tárolnak. Ez jelentős megtakarítást hoz, a kukorica önköltsége a társaságnál tonnánként 15 ezer, míg másutt 25-30 ezer forint.

A technológiai újítástól a hízók napi 800 grammos testtömeg-gyarapodását, valamint az abrakfelhasználás napi 3,3 kilogrammról 2,7 kilogrammra csökkenését várják. Emellett jó eséllyel a hízlalási idő is rövidebb lesz. Számítások szerint a beruházás hét év alatt térül meg. MTI-Eco

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.