Átfogóbb és nagyobb volumenű segítséget nyújtana a BKV-nak a kormány annál, amit az előző kabinet és a főváros kötött a közlekedési társaság támogatásáról - mondta az InfoRádiónak Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Tarlós István azt követően beszélt erről, hogy az MSZP jelöltje, Horváth Csaba ismét arra szólította fel a kormányt, teljesítse a megállapodást, amelynek alapján 7,443 milliárd forintot kellett volna utalnia július 15-ig a BKV-nak.
Tarlós István emlékeztetett rá, hogy Horváth Csaba kormánybiztosként kötötte meg a szerződést, amelyben a támogatás feltételéül szabták a járatritkítást és tarifaemelést, majd a szocialista politikus két héttel később ingyenes közlekedést ígért.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje azt mondta, hogy megválasztása esetén nemcsak ezt a támogatást kapja meg a közlekedési vállalat a kormánytól, hanem a MÁV-val és a Volánnal közösen egy másik struktúrában, költségcsökkentő technika alkalmazása mellett talpra fogják állítani a céget, amelynek az adósságállománya összesen közel 400 milliárd forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.