BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kocsis és Hernádi is cáfolja a Mol vezércserét

Szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt (49) elnök-vezérigazgató – értesültünk több forrásból. A cég ma a Reuters hírügynökségnek küldött email-jében cáfolta értesülésünket. Tegnap, megkeresésünkre, nem kívánták kommentálni a hírt.

Helyét a több állami cég felső vezetői posztját már betöltött, jelenleg a BKV-t vezető Kocsis István veheti át.

Hernádi irányítása alatt a válság okozta sokk hatásától eltekintve végig nőtt az olajtársaság részvényeinek árfolyama. Vezetésével a Mol ellenállt az OMV felvásárlási szándékának. Az OMV-től orosz kézbe került Mol-pakett megvásárlásával állítólag kivár a magyar állam.

A Mol határozottan cáfolja Hernádi Zsolt távozását a cég éléről - írta ma a Reuters hírügynökségnek a vállalat kommunikációs elnökhelyettese, Somlyai Dóra. Hernádit 2008 április 23-án választották a cég igazgatótanácsának tagjává, a mandátuma 2014-ig szól - emlékeztet a közlemény. Sőt, az igazgatóság előtt nincs a pozícióval kapcsolatos ügy, Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatójaként folytatja a vállalatcsoport elfogadott stratégiájának megvalósítását.

A tegnapi nap folyamán a cég még nem kívánta kommentálni értesülésünket.

Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója lapunkhoz eljuttatott közleményében cáfolja értesülésünket, mondván, erről a kérdésről ő senkivel sem tárgyalt.

A Mol mégsem veszi meg az orosz Szurgutnyeftyegaz Molban lévő, 21,2 százalékos hányadát

A már korábban is fel-felröppent hír kapcsán a Molnál érdeklődésünkre nem nyilatkoztak. Hernádi Zsolt a bankvilágból érkezett a Molhoz, amelynek 1999-ben lett az igazgatósági tagja, 2000-ben az igazgatósági elnöke, egy évre rá pedig elnök-vezérigazgatója. Bár Fidesz-kötődésűként tartják számon, úgy tudjuk, rossz szemmel nézték a pártban, hogy 2002-ben – állítólag politikai háttéralkuk eredményeként – szintén Fidesz-kötődésű, s a cégbe az előző Fidesz-kormány alatt bekerült Mol-vezetőket bocsátott el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.