Cégvilág

Most érdemes újépítésű lakást venni

Összhangban a GKI és az FHB nemrég kiadott elemzéseivel a zöldövezeti társasházairól ismert Elephant Holding szakértői is úgy látják, hogy az újépítésűek piaca elérte mélypontját és jelenleg 10-20 százalékkal olcsóbban lehet lakáshoz jutni a fővárosban.

A kérdés az, hogy meddig lesznek még ilyen jó helyzetben a vevők? Az fellendülése után ugyanis hasonló mértékű drágulást és akár másfél évnyi várakozást is be kell kalkulálnia annak, aki új lakásba szeretne költözni Budapesten. A kertvárosi társasházakat építő cégcsoport értékesítési igazgatója, Zelei Zoltán szerint ma a beruházók a legkülönbözőbb akciókkal porbálnak vevőket toborozni. Miközben a piacot a kivárás jellemzi, a kereslet pedig továbbra is elmarad a várakozásoktól.

Az Elephant Holding szakértője szerint az önkormányzati választások után azonban megindulhat a lassú élénkülés, hiszen az építőipar olyan közel 400 ezer embert foglalkoztató kulcságazat, amit a kormányzat valamilyen módon támogat majd a már bejelentett bérlakás program vagy a különböző lakáskassza programokon keresztül. Mindezen túl – emeli ki Zelei Zoltán – az új, nagyobb lakásba költözést sem lehet évekig halogatni, hiszen a lakosságnak természetes igénye a mobilizáció, ami magával hozza a kereslet növekedését is.

A szakember szerint az igazi piaci fellendülés pontos idejét nehéz megjósolni A drágulás mértéke a 2010-es kiinduló árakhoz képest lehet akár 10-15 százalékos is, nem csak a kereslet növekedése miatt, de a 2009. január elseje óta érvényben lévő, minden új építésű ingatlanra kötelező energiatanúsítvány okán is.

Elephant Holding lakáspiac piaci fgellendülés ingatlan szakember
Kapcsolódó cikkek