BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beolvad a Borsodi Sörgyár

Október végével egyesül tulajdonosával és nevet vált a bőcsi székhelyű Borsodi Sörgyár (BS) Zrt.

A tranzakció során a BS a StarBev Hungary (SH) Kft.-be olvad be, ez utóbbi elnevezése pedig Borsodi Sörgyár Kft.-re módosul.

A fúzió a működés egyszerűsítését és átláthatóságát célozza, vagyis olyan adminisztratív-technikai változtatásnak minősül, amely nem befolyásolja a vállalat eddigi tevékenységeit. Az egyesüléssel a Borsodi Sörgyár Zrt. megszűnik, míg jogai és kötelezettségei a jogutód gazdasági társaságra szállnak át.

A multinacionális StarBev tavaly decemberben vásárolta meg a BS-t a nemzetközi InBev Anheuser-Buschtól. A StarBev – amely mögött a CVC Capital Partners magánbefektető társaság áll – az elmúlt évi tulajdonosváltás kapcsán hozta létre a Starbev Hungaryt. Ma az SH a Borsodi Sörgyár Zrt. meghatározó tulajdonosa, mivel az 1,7 milliárd forintos jegyzett tőkéjű BS-ben már közvetlenül 100 százalékos részesedést birtokol, míg korábban a BS, egyes önkormányzatok és a dolgozók is tulajdonosok voltak a cégben. A StarBev a tulajdonszerzés óta kétszer is változtatott a cég vezérigazgatói posztján: május elejétől a román Abu-Mihal Catalint, majd augusztus elsejétől Tőtös Zsoltot nevezte ki a BS élére.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.