Cégvilág

Tiltott áruk egészségpénztár-tagok számára

Szűkült az önkéntes megtakarításból adómentesen vásárolható patikaszerek köre

Tilos bőrápoló szert vásárolni a patikákban az önkéntes egészségpénztári megtakarításból, a lisztérzékeny betegek pedig csak a kirótt adót is lepengetve vehetik meg e pénzből a szükséges étrend-kiegészítőt. A pénztártörvény regulája ugyanis kizárólag a gyógyításra való orvosságok kiváltását engedélyezi a pénztártagoknak. Furcsállja ezt Lukács Marianna, a Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének elnöke, aki a Patika Egészségpénztár igazgatójaként is sürgeti a prevenciós szolgáltatások körének bővítését.

Jelentkezzen Ön is a Világgazdaság Egészségügyi konferenciájára: Merre tart az egészségügy? – Stratégia, szerkezetváltás, működésfejlesztés Az előadók között találkozhat Réthelyi Miklóssal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszterével, Szócska Miklóssal az egészségügyi ágazatot irányító államtitkárral és Horváth Endrével, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárával. Időpont: 2010. november. 4.

Sok beteg zúgolódik, amikor az étrend-kiegészítőt nem vásárolhatja meg az általa összegyűjtött megtakarításból – erősíti meg az elnök asszony szavait Nagyidai Nándor, a Zsolnay Gyógyszertár – Pécsi Patendula Bt. vezetője, aki igencsak különösnek tartja a patikákban vásárolható termékek ilyetén megkülönböztetését. A gazdasági-pénzügyi válság miatt még inkább fontos lenne, hogy arra költsék megtakarításaikat az emberek, ami éppen szükséges az egészségük megóvása érdekében – vélekedik. Az őszies idő beálltával sokan vásárolnának például különféle vitaminokat az egészségkártyájukkal, ezt megtehetik ugyan, de a vitamin is adóköteles. Különösen a régebb óta takarékoskodókat bosszantja, miért lehetett 2006 előtt adómentesen megvásárolni az egészséget megőrző, a gyógyításra való termékeket, s miért sorolták akkor három kategóriába – vásárolható, adókötelesen vásárolható és tiltott csoportba – azokat.

A biztosítási ügyekben járatlanok számára úgy tűnhet, hogy a nyugdíj- és egészségpénztárak évi 330 ezer forint egyéni befizetése után járó 100 ezer forint adójóváírás vonzó az embereknek, de elfeledkeznek arról, hogy az adómentesen igénybe vehető szolgáltatások körének erőteljes szűkítése bizalmatlanná tette a rendszer iránt a takarékoskodni szándékozókat – fogalmazott Lukács Marianna. Az elnök aszszony szerint bő másfél évtizeddel ezelőtt, a szektor indulásakor az egészségpénztárak markánsan különböztek a tagok által igénybe vehető szolgáltatásokban. Bátran nyújtották a ma már tiltottnak minősülő ellátásokat, hiszen az öngondoskodás célja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szolgáltatásainak a kiegészítése volt. A túlzottan rigorózus törvényi szabályozás mára olyan korlátok közé szorította a kasszákat, hogy szinte nincs különbség közöttük.

Ám még így is megpróbálják a tagság igényeit szem előtt tartani, amikor a szolgáltatások bővítésén morfondíroznak. Olyan intézményekkel próbálnak szerződni, amelyek akár kedvezményt is adnak a díjaikból. A napokban megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet tavalyi felméréséből az derült ki, hogy például a szolgáltatók a biztos bevétel tudatában akár 20 százalékos kedvezményt is adnak a tagoknak az egészségügyi állapotfelméréseknél vagy a komplett szűrővizsgálatoknál, de általánosabb az 5 százalék. A Hungária Med-M Kft. is ez utóbbi engedményt számolja el a pénztártagoknak, ennyi jön le például a 9000 forintba kerülő hasi ultrahangvizsgálat vagy a most akciósan ajánlott 65 ezer forintos menedzserszűrés díjából – avat be üzletpolitikájukba Lázár Gabriella, az egészségügyi cég marketing- és pénzügyi vezetője. Náluk készpénzzel és kártyával is fizethetnek a páciensek, amit utólag számolnak el az adott pénztárral.

A kft. további 12 ezer szolgáltatóval partnere az Axa Egészségpénztárnak is, amely a tagsága visszajelzésein alapuló minőségbiztosítási rendszert működtet. Az ötezernél több ellenőrzött minősítés jelentős segítség az egészségügyben tájékozatlan pénztártagoknak – mondja Váradi Péter, az Axa Egészségpénztár elnöke. Úgy látja: a kormány kiemelt célként tekint az OEP által finanszírozott csomag meghatározására és a hálapénz elleni küzdelemre, így vélhetően támogatja majd az e szempontokat ugyancsak kiemelten kezelő egészségpénztárakat. A GKI közelmúltban készült tanulmánya ugyanis igazolta, hogy a tagok egészségtudatosabbak, többet járnak a házi- és szakorvosi rendelőkbe, viszont harmadannyit fekszenek kórházban, mint a pénztáraktól távol maradók. Emellett 25 százalékkal kevesebb hálapénzt fizetnek és jobban követik az orvosok utasításait. Mindezekből következik: érdemes támogatni a pénztári rendszert, hiszen már rövid távon csökkenhet a közbiztosító kiadása.

Tételes felsorolás
Amennyiben a piaci szereplők igénylik és szakmai érvekkel alátámasztják az önkéntes pénztárak megtakarításaiból vásárolható szolgáltatások körének bővítését, a jogalkotókkal kell egyeztetést kezdeményezniük – mondta a Világgazdaságnak Binder István, a PSZÁF szóvivője. A hatályos törvény most tételesen felsorolja, milyen szolgáltatásokat vásárolhatnak adómentesen a tagok.

árucikkek gyógyszeripar egészségpénztárak egészségügy biztosítás finanszírozás
Kapcsolódó cikkek