BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éledező olajberuházások

A multik bővítik projektjeiket, a Mol növekedést segítő fejlesztésekre koncentrál

Az idén globálisan 380 milliárd dollárt költenek az olaj- és gázipari társaságok feltárásra és termelésre, de legtöbbjüknél még legalább két év kell, hogy elérjék 2008-as beruházási szintjüket – állapította meg a Wood Mackenzie (WoodMac) tanácsadó cég elemzése. „Az összeg 16 milliárddal nagyobb a 2009-esnél, viszont 10 százalékkal alacsonyabb a 2008-as szintnél” – mutatott rá közleményében Iain Brown, a WoodMac regionális termelési kutatásokra szakosodott igazgatója. Vizsgálataik szerint az olajtársaságok sok korábbi tervet újra elővettek vagy kibővítettek. Várakozásaik szerint ezért hosszú távon viszonylag erősen nőnek majd a nyersanyagárak. A világ számos térségében és szektorában visszatérőben van a befektetői bizalom, ám még messze vagyunk attól, hogy mindezeknek markáns globális hatása legyen.

A szénhidrogén-termelés újraéledésében az amerikai nem hagyományos szerkezetekben lévő gáz kinyerése fejlődik a leglendületesebben. Ezt követik a Mexikói-öbölben folyó horizontális fúrások, illetve az új ausztráliai és iraki beruházások. Az előttünk álló három évben a közel-keleti termelők együtt mintegy 10 milliárd dollárnyi beruházásra készülnek. Az oroszországi és a kanadai szénhidrogén-termelő projektek viszont még legalább az évtized végéig a 2008-as szint alatt maradnak a WoodMac jóslata alapján. A Mexikói-öbölben folyó munkát visszaveti, hogy miután a BP-nél történt katasztrófa során több mint négymillió hordó olaj került a tengerbe, megszigorították az amerikai part menti olaj- és gáztermelésre vonatkozó engedélyezést. Emiatt nőnek a tevékenység költségei, és eshet a part menti szénhidrogén-termelés. A szénhidrogén-termelő beruházások több mint felét multinacionális, illetve nagy nemzeti olajtársaságok hajtják végre.

A piac élénkülésére utal, hogy az olaj- és gázipari társaságokat kiszolgáló legnagyobb kútfúró cég, az amerikai Schlumberger nemrég felvásárolta két kisebb riválisát. A lépéstől az összesített kiadások csökkenését várja, de szinergiákra számít a közös piaci megjelenésben is. A rangsorban második Halliburton jövőre az ideinél legalább 20 százalékkal több, 2,5-3 milliárd dolláros költségvetéssel dolgozik, hogy az USA-n kívüli piacokon is megvethesse a lábát. BHL

A növekedésre koncentrál a Mol

A Mol Nyrt. – beleértve horvátországi érdekeltsége, az INA kiadásait is – az év első felében 56 milliárd forintot költött feltárásra és termelésre. Ez kevesebb 2009 első fél évének beruházásánál, amikor a Mol egyedül 24, az INA pedig 65 milliárdot költött – derül ki a társaság féléves eredményei kapcsán készített prezentációjából. A beruházások a növekedési projektekre koncentráltak, például a szíriai és horvátországi offshore projektek termelésbe állítására.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.