BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Létszámot bővít az egri ZF Hungária

Ahogy bővül a rendelésállomány, ismét növeli alkalmazottai számát a kishaszonjárművekhez, teherautókhoz és buszokhoz kézi és automata sebességváltókat gyártó ZF Hungária Kft. (ZFH). Mindez annál is inkább jó hír, mert az egri vállalat komolyan megsínylette, hogy a világválság hatására egy évre szinte leállt a haszonjárműgyártás Európában.

A cég elmúlt évi termelése a 2008-as érték 45 százalékára zuhant, és a négynapos munkahét bevezetése mellett elbocsátásokra is sor került. A ZF Hungária Kft., illetve az ugyanazon a telephelyen működő kormányműgyártó ZF Lenksysteme Kft. (ZFL) együttesen több mint kétszáz fős létszámleépítést hajtott végre.

A válság előtt több mint nyolcszáz dolgozót foglalkoztató ZFH a tavalyi 658 fős mélypont után az év végére 750 embernek ad munkát, míg a ZFL – amely a januári 420-ról 461-ra növelte létszámát – további harminc fő felvételére készül.

Miután újra élénkül a haszonjárműgyárak termelése, sokasodnak a megrendelések. Az idén 70 százalékkal, jövőre pedig a tervek szerint mintegy további 55 százalékkal bővül a termelés, és újra eléri majd a 2008-as csúcsot, amikor 96 ezer sebességváltó készült Egerben. De ez még korántsem a legmagasabb érték. Ulrich Diller, a ZF Hungária elnök-vezérigazgatója a nyáron úgy nyilatkozott, hogy jövőre már 119 ezer, 2012-ben pedig 134 ezer sebességváltó kerül ki az egri gyártósorokról. DK

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.