Mennyire lesz tartós a piac élénkülésének tendenciája?
Duma László, Ügyvezető, Adversum Kft.
„Az ipari termelési mutatók világszerte javulnak, nálunk is. Ez a hatás érződik a beszállítói piacokon, így a logisztikai szolgáltatásokban is. Ennek ellenére nincs hurráoptimizmus. Nincs nagy beruházási kedv, és nem vesznek fel a cégek több embert. Nem azért, mert nem lenne okuk rá, hanem mert a válság hatására a kockázatvállalási kedv drasztikusan csökkent. Azaz a lakossági fogyasztás bővülése – amely újabb logisztikai igényeket generálna – még odébb van. Sőt, ennek a hiánya teszi törékennyé az egyes szektorok által megindított gazdasági növekedést. Másrészről a logisztikai szolgáltatói szektorban még mindig nagyok a kapacitások. Ezért a mostani növögetés közel sem ellenpontozza az elmúlt két-három év durva visszaesését, de akik megmaradtak, jó eséllyel most már bizakodók lehetnek, sőt azoknak is kell lenniük. Különben reális esély, hogy Európa »kétsebességűvé« válik, és hazánk a kisebb fokozatban tekerők között marad. Ugyanakkor bizakodó vagyok én is.”
Földesi Péter, Tanszékvezető egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem logisztikai és szállítmányozási tanszék
„A mostani recesszióra a termelő cégek elsősorban készleteik csökkentésével reagáltak. Az eredmény: kevesebb kereskedelmi disztribúciós központ, depó, illetve a meglévőkben kisebb készlet. A vevőkiszolgálási színvonal megtartásához azonban ilyenkor gyakoribb és kisebb rendelési tételnagyságok kellenek, és ennek megfelelően több fajlagos szállítási teljesítményre van szükség. A recesszió enyhülésével a termelők elkezdik feltölteni készleteiket, ekkor viszont ez generál igényt a többlet szállítási teljesítmény iránt. Nem tudni azonban, hogy a korábbi pull (rendelésre gyártás) irányba való elmozdulás mennyire tartós, vagyis lesz, aki megmarad annál, és továbbra is kisebb rendelési tételnagyságokkal dolgozik, ez hosszú távon növeli a szállításigényességet, van, aki visszatér a pushra (készletre gyártás), ezeknél a készletfeltöltési időszak végén megszűnik a többlet szállítási igény. Jelenleg bármilyen jóslat ugyanolyan eséllyel lehet igaz, mint az ellenkezője.”
Fülöp Kornél, Logisztikai vezető, Diebold Magyarország Kft.
„Míg az első fél évben állásidőre kellett küldeni a dolgozókat a kevés megrendelés miatt, most csak túlórákkal és szombati termeléssel tudjuk az igényeket kielégíteni. Az alapanyagaink 40 százaléka jön a Távol-Keletről, a logisztika folyamatát kedvezőtlenül befolyásolta a teherhajók számának csökkentése, illetve a tengeri szállítmányozás költségeinek növekedése. A kapacitásproblémák miatt sokszor volt gond anyagaink pontos érkezésével, ez expreszsz, illetve légi fuvarok igénybevételére kényszerített bennünket. Ez több szempontból is pluszkiadás. Az ilyen addicionális kiadások ismét rávilágítanak cégünknél a »lokalizáció« fontosságára és megerősíthetik az európai beszállítói piac versenyképességét. A termelés növekedése ugyanúgy magában hordozza a vevői piac bizonytalanságát és kiszámíthatatlanságát, amelyet jó logisztikai és raktározási technikával lehet kompenzálni. A visszaesés egyre kevésbé érződik. Változást a vevők elvárásában látunk, nagyobb rugalmasságot és olcsóbb terméket szeretnének.”
Kanozsai Csaba, Logisztikai igazgató, Corwell Kft.
„A gazdasági fellendülés a logisztika támogatása nélkül elképzelhetetlen. Sok esetben a teljes ellátási láncot újra kell tervezni, szervezni, hogy ismét optimálisan működjön. Ez olyan lehetőség, melynek az előnyét minden innovatív vezető igyekszik kihasználni. Új beszállítókat kell találni, vagy a régi szerződéseket újraértelmezni. Gyakran megváltoztak az igények, de ma a minőség a korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt kap. A növekedés jeleit mutatja, hogy néhány logisztikai területen már hiány kezd kialakulni. Ilyen például a távol-keleti szállítmányozás. Előfordult, hogy hajók, rakterek kapacitása jóval elmaradt az igényektől, kevés volt a konténer, a kikötők is megteltek, bedugultak. A légi szállításnál is az eszközök telítettsége, hiánya volt tapasztalható. Ez a költségeken is látszik. A logisztikát támogató informatikai eszközök sincsenek már mindig raktáron. A fellendülés intenzitását és idejét ma prognosztizálni felelőtlenség lenne, de mindenesetre a jelek biztatók.”
Katona István, Logisztikai vezető, Samsung Electro-Mechanics GmbH Hungarian Branch
„A válság egyik meglepő fordulata a piacunkat érintette, és a várt visszaesés helyett fellendülés állt be a forgalmunkban, mivel egyre többen vásároltak LCD-, plazma- és PDP-televíziót. A nem várt kereslet azonban csillapítólag hatott az »erősebb«, szezonszerű időszakokra, és jelenleg forgalmunk stagnál, enyhén visszaesik. Ez a logisztikai megbízásainkban is látható, elmaradt az ilyen esetekben tapasztalható robbanásszerű kapacitásigény a közúti export-, valamint a légi importszállításoknál. Ugyanakkor a költség- és időhatékonyabb multimodális szállítási módok előtérbe kerültek a tisztán légi, közutas, vasúti vagy tengeri szállítmányozással szemben. Az ágazatban befuttatott új technológiáknak köszönhetően azonban várakozásaink az utolsó negyedévet nézve optimisták, melyre felkészültünk – ez a nagyobb raktárkészletben nyilvánul meg. A szállítmányozók, szállítók bizakodóbbak a negyedik negyedévet illetően. A válságnak sok vállalkozás esett áldozatul, de ez még akár az ágazat hasznára is válhat.”


