BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Októberben 340 építővállalat dőlt be

Felmérés. Az építőiparban már a hónap elején, az összes cég körében azonban tegnap haladta meg az idén felszámolás alá vont vállalkozások száma a tavalyi egész éves értéket. 2009-ben egy év alatt 15 087 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, az idén eddig már 15 195 vállalkozás jutott hasonló sorsra – értékelte az év eddigi folyamatait az Opten.

A céginformációs szolgáltató adatai szerint októberben 340 vállalkozással szemben indult fizetésképtelenségi eljárás az építőiparban, ezzel az idén bedőlt cégek száma a 10. hónap végén átlépte a háromezres határt. A havi érték az idei rossz eredmények között nem kiemelkedő, de tavaly októberhez képest 10 százalékos növekedést mutat, miközben az év eddig eltelt részében közzétett 3280 felszámolás 14 százalékkal haladja meg a tavalyi tízhavi értéket.

„Egyhavi adatból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, ezért csak remélni tudjuk, hogy megváltozik a trend” – nyilatkozta a váratlan adattal kapcsolatban Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Egyúttal azt is megemlítette, hogy az ágazat szeptemberi teljesítményéről tegnap nyilvánosságra hozott statisztikai hivatali adat (lásd fent) sem támasztja alá, hogy az ágazat helyzete javulna.

Ugyancsak meglepetést keltett, hogy az ágazatban októberben „csak” 427 cég alakult, ez ugyanis alatta marad az elmúlt hónapokban megszokott menynyiségnek, és 21 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos havi értéknél is. „A nagy trendfordulók ritkán kezdődnek ilyen hirtelen váltással, éppen ezért úgy gondoljuk, hogy itt sokkal inkább átmeneti visszaesésről van szó. Sem a jogi, sem a gazdasági környezet nem indokolja, hogy a cégeiket felszámolásból felszámolásba vezetők cégalapítási kedve csökkenjen” – mondta a stratégiai igazgató. Szerinte ebben csak a vállalatalapítás szigorítása vagy a cégvezetéstől való eltiltás szabályainak következetes alkalmazása hozhatna kedvező fordulatot, ez viszont továbbra is várat magára. VG


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.