BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkeemelés a Vylyannál

Villányban is gyengébb évjáratra számítanak az idén

Borpiac. Összesen 312 millió forintos tőkeemelést hajtottak végre a közelmúltban a kisharsányi Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Zrt. tulajdonosai – közölte a Világgazdasággal Debreczeni Mónika, a társaság többségi tulajdonosa. A tranzakcióval a villányi borokat termelő és forgalmazó cég jegyzett tőkéje a korábbi 500 millióról 656 millió forintra nőtt. Mint beszámoltunk róla, nemrégiben a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő Csányi Pincészet Zrt. is százmilliós nagyságrendű tőkeemelést hajtott végre Villányban.

A tranzakció során a többségi tulajdonos szegedi Domet Zrt. tőkésítette a Vylyannak nyújtott százmillió forintos kamatmentes hitelét, ezzel párhuzamosan pedig Zdeborsky György, a CIB Bank és az MFB korábbi vezetője 212 millió forintot fektetett a cégbe. A 312 milliós teljes összeg fele-fele arányban szolgál tőkeemelési és tőketartalékolási célokat. A pénzügyi változtatások után a Domet – amelynek főtulajdonosa Debreczeni Mónika – a Vylyanban 54,57 százalékos többségi tulajdonos maradt, míg Zdeborsky György közvetlenül 9,15 százalékos, Verecke Invest Kft. elnevezésű, budapesti székhelyű társaságán keresztül pedig – amely a mostani tőkeemelést is végrehajtotta – 36,28 százalékos részesedést birtokol.

Debreczeni Mónika szerint a végrehajtott műveletek azt igazolják, hogy a tulajdonosok bíznak a Vylyanban, emellett pedig rendeződtek a vállalat belső pénzügyei is. Hozzátette: a Domet és a Vylyan elvágta azt a „virtuális köldökzsinórt”, amely a finanszírozásban eddig összekötötte őket. A két cég között kölcsönös készfizető kezességvállalási konstrukció működött, most viszont e szempontból függetlenné váltak egymástól.

A Vylyan várhatóan csaknem 600 millió forint árbevételt ér el az idén, így forgalma jóval meghaladhatja a 467 milliós tavalyi eredményt – közölte a többségi tulajdonos. Az elmúlt év azonban mélypontnak számított a cég életében az értékesítési rendszer szervezeti szinergiáinak hiányosságai miatt. Időközben azonban a vállalat bővítette és újjászervezte értékesítési csatornáit, így mostanáig 20 millióval nagyobb árbevételt ért el az időarányos tervekhez képest 2010-ben.

Ugyanakkor a cég eladásait hosszabb távon kedvezőtlenül befolyásolhatja, hogy az idei csapadékos időjárás gyengébb évjáratot eredményezett. Debreczeni Mónika szerint a 2010-es borok kínálatában a könnyebb, gyümölcsös termékek lesznek túlsúlyban, amelyek ugyan jó minőséget hoznak, de mennyiségük 30-40 százalékkal csökken az átlagos évekhez viszonyítva. A kiemelkedő évjáratokra jellemző dűlőszelektált borokat pedig az idén nem készíti el a társaság – tette hozzá a többségi tulajdonos. HL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.