A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által szeptemberben útjára indított Új Széchenyi-terv (ÚSZT) vitairatához a szakmai és civilszervezetektől mintegy ötszáz vélemény érkezett – mondta Rónai Péter, a tárca közlekedésstratégiai tanácsadója egy múlt heti szakmai konferencián. Ezek körülbelül tíz százaléka a Közlekedés – Tranzitgazdaság fejezethez. A széles körű társadalmi konzultációk során nagy vita alakult ki a Tranzitgazdaság elnevezésen, mondván, hogy a minél nagyobb hozzáadott érték elérése lenne a cél. Ezért várhatóan Transzfergazdaságra való módosítását javasolják.
A tervek szerint az NGM az összegyűjtött észrevételek alapján november 30-ig véglegesíti és nyújtja be a kormánynak az ÚSZT tervezetét. Az Új Széchenyi-tervet pedig a tárcaegyeztetéseket követően, 2011. január 15-én hirdetik meg. A pályázatok kiírása jövő tavasszal várható. Az NGM a Közlekedés – Tranzitgazdaság fejezetben az elképzelések szerint 11 témában javasol pályázatokat. Ezekben minden közlekedési ágazat képviselve van. Rónai Péter példaként említette a kötött pályás városi hálózatok összekapcsolását, a logisztikai csomópontok, az autohof rendszer, valamint az informatikai és telematikai rendszerek fejlesztését. MK
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.