BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Létszámbővítést tervez a Volkswagen

Autóipar. Öt év alatt ötvenezer új munkahely létesítését tervezi a jelenleg világszerte 400 ezer embernek munkát adó Volkswagen csoport. Ebből öt-hatezer állás Németországban, míg a fennmaradó munkahelyek az Egyesült Államokban és Kínában jönnek létre – idézte a hétfői Handelsblatt Horst Neumannt, a Volkswagen AG személyzeti vezetőjét, aki megjegyezte: a létszámbővítés feltétele, hogy a jelenlegi évi hétmillióval szemben tízmillió jármű készüljön a konszern gyáraiban. Neumann egyúttal közölte, hogy az ideiglenesen foglalkoztatott alkalmazottak közül húszezret állandó állományba venne, és további hatvanezer munkahelyre kell új alkalmazottakat találni a következő öt évben a nyugdíjba menők helyére.

A VW tárgyal a legnagyobb ágazati szakszervezeti tömörüléssel, az IG Metallal, amely most béremelést kér a dolgozóknak a 2009-es válságévben a munkahelyek megtartásáért hozott áldozataikért cserébe.

A német üzleti napilap ugyanakkor arra is kitért, a német autógyártók igen keményen dolgoznak, hogy kielégítsék a világszerte erősödő keresletet. Ezért részmunkaidős alkalmazottakat vesznek föl, és rövidítik a szokásos karácsonyi gyárleállásokat.

A hirtelen megnövekedett rendelésállomány miatt az Opel például egy héttel megkurtítja a karácsonyi szünetet Rüsselsheimben, és januárban külön műszakokat indít be. Az Audi is külön műszakokat indít decemberben Ingolstadtban, a Volkswagen pedig már január 3-án megkezdi a termelést Drezdában, Emdenben és Wolfsburgban. Az Audi Hungaria az elmúlt évekhez hasonlóan az év utolsó két hetében tart termelési szünetet. Szentgotthárdon, a General Motors Powertrain Magyarország Kft.-nél az 50. hét lesz az utolsó munkahét, és január harmadikáig a szokásos karbantartásokat végzik a 2009 utolsó negyedéve óta négynapos munkahéttel dolgozó gyárban. DK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.