BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

200 ezer hektár vetés már most menthetetlen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt, ez már most látszik - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Harkányban, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség konferenciáján.

Az agrárkormányzat irányai a magyar EU elnökség idején címmel tartott előadásában az államtitkár ismertette: a hét eleji adatok szerint a 4,5 millió hektár magyarországi szántóterületből 307 ezer hektár van jelenleg belvíz alatt, további 740 ezer hektár pedig rendkívül átnedvesedett. Megjegyezte: a hosszú távú előrejelzések szerint a március is az átlagosnál csapadékosabbnak ígérkezik.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a kormány már elfogadta, és várhatóan már januártól kínálják a pénzintézetek azt a vis maior forgóeszközhitelt, amely 6 milliárd forint keretű kedvezményes hitelkonstrukció, s az elemi és katasztrófakárt szenvedett mezőgazdasági vállalkozásoknak dolgoztak ki. Elmondta: ha igény lesz rá, a forrás növelhető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.