Szakadék az energiapiacon

A világ energiatermelése egyre nehezebben tudja kielégíteni a növekvő keresletet: ha a fejlődő országok energiaigénye a mostani ütemben bővül, akkor a globális felhasználás 2050-re eléri a 2000. évi háromszorosát. Bár a verseny és az innováció által is ösztönzött hatékonyságjavítás akár 20 százalékos megtakarítást is ígér, még mindig marad egy hatalmas szakadék a kereslet és a kínálat között, amelyről ma nem tudjuk, hogyan lehet majd áthidalni. E szakadék – amelyet Jeremy B. Bentham, a Shell International globális üzleti környezetért felelős elnökhelyettese bizonytalansági zónának nevezett a brit nagykövetségen tartott előadásában – tovább tágulhat a fosszilis energiahordozók apadása és romló hozzáférhetősége miatt. A megújulóalapú energiahordozók aránya persze nyilván nő a következő években a globális energiamixen belül, e tendencia erősítését sürgetik a klíma- és a környezetvédelmi megfontolások is. Az áttörést hozó megoldás azonban sem technológiai, sem pénzügyi oldalról nem látszik.

„Még nem világos, hogy a megújulóalapú energiatermelés költségeire ható két fő tényező, a tömegtermelés iránti igény és a technológia rendkívül költségigényes volta között milyen egyensúly alakul ki. Ezt befolyásolják a fejlődő országok minden egyébre is hatást gyakorló népesedési tendenciái, a gazdaságok fejlődési üteme és a hagyományos energiatermelés alakulása is” – válaszolt Jeremy B. Bentham a Világgazdaság azon kérdésére, belátható időn belül leeshet-e a megújulóalapú energiatermelés költsége. Óvatosan fogalmazott a hidrogénalapú gazdaság jövőjével kapcsolatban is, amelytől sokan a globális energiaellátás megoldását várják, s amellyel kapcsolatban nyitott kapukat döngettünk, mert a szakember korábban a Shell Hydrogen vezérigazgatója volt. Úgy látja, a hidrogénnek – ha nem is elsődleges energiahordozóként – jelentős szerepe lesz a későbbi energiamixben, például a közlekedésben. A hidrogéncellás járművek tömegtermelésének beindításához azonban állami ösztönzésre van szükség, hiszen a kisszériás gyártás gazdaságtalan. Ez azt is jelenti, hogy a hidrogén energetikai célú hasznosításában nem energetikai jellegű döntések lesznek a meghatározók.

„A kisebb szén-dioxid-kibocsátáshoz olyan lépések is tehetők, amelyek nem igényelnek csúcstechnológiai megoldásokat: ha például szén helyett gázt használunk az áramtermeléshez, máris feleződik a kibocsátás” – mutatott rá Jeremy B. Bentham. Egy gigawattórányi, szénalapú áratermelő kapacitás létrehozása egymilliárd dollárba kerül. Ha gondoskodunk az erőmű által kibocsátott szén-dioxid begyűjtéséről és tárolásáról, az további egymilliárd dollár. A technológia megvan, és számos kísérleti projekt is működik. Ahhoz azonban, hogy ezeket idővel sok ezer helyi alkalmazás váltsa fel, vagyis ez a második egymilliárd dollár is megtérüljön, szükség van a szén-dioxid-tárolás kiforrott szabályozási és engedélyezési rendszerére, állami ösztönzésére, s persze fejlett szén-dioxid-piacra is.

Más lehetőségek is vannak. A Shell brazíliai vegyes vállalatot alapított bioüzemanyagok gyártására, és egy olyan, tíz év múlva beérő technológián is dolgozik, amely nem hat majd ki az élelmiszerláncra. A bioüzemanyag-piac felé elmozdulás csak egy azon lépések közül, amelyekkel a Shell a pillanatnyi helyzetre reagált. „A bizonytalanságok okának megértése segít minket abban, hogy milyen forgatókönyveket kövessünk” – válaszolt Jeremy B. Bentham. A korábban alapvetően olajipari társaság ilyen „megértéseken” keresztül vált mára elsősorban gázipari céggé és jelent meg a bioüzemanyag-piacon. Hasonló megfontolás vezetett a Shell Wind és a Shell Solar társaság megalapításához is, igaz, az anyavállalat később ráébredt, hogy a napenergia-hasznosítás piaca gyorsabban bővül, ha a cég kiszáll onnan. n VG