BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Agrárárak: nincs megállás

Tavaly július óta tart a mezőgazdasági termékek drágulása – Továbbra is a növényi termékek ára szárnyal

Tovább tart a mezőgazdasági árak szakadatlan felfutása, különösen a növényi termékek drágulása szembetűnő. A világ nagy termőterületeinek rossz időjárása miatt egyre valószínűbb, hogy az idei betakarítás sem lesz képes megállítani a folyamatot.

Ez év márciusban 48,2 százalékkal nőttek az agrártermékek termelői árai a februári 47,5 százalék után, a növényi termékek árszínvonala 67,3, az élő állatoké és állati termékeké 15,5 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A mezőgazdasági árak egyre nagyobb ütemű drágulása tavaly július óta szinte megszakítás nélkül tart.

Különösen a növényi termékek drágulása ölt drámai mértéket. Ezt az élő állatok és állati termékek ára nem tudja követni, így a folyamat különösen rosszul érinti az állattenyésztőket. A komolyan megnövekedett takarmányárak és az alig növekedő húsárak miatt a hústermelők többsége valamilyen szintű veszteséget könyvelhet el.

A márciusi adatokból kiderül, hogy jelentős mértékben, 36,5 százalékkal nőtt a vágómarha ára. Ennek oka a megnövekedett török kereslet. Magyarországon azonban a vágómarha tenyésztése viszonylag kis volumenű, az igazán jelentős sertéstenyésztés azonban csak 7,5 százalékos emelkedést tudott elkönyvelni márciusig.

Az árak emelkedése a termékeket felhasználó élelmiszeripart is komolyan érinti. „Az élelmiszeripar valós önköltség-növekedése időben késve jelentkezik a piacokon, és még kérdéses, hogy a megnövekedett fogyasztói árak milyen fogyasztói reakciót eredményeznek” – nyilatkozta lapunknak Éder Tamás. A Hússzövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) elnöke hozzátette: „A takarmányárak régóta tartó drágulása miatt a sertés-előállítás önköltsége drasztikusan növekedett, ám mindezt a kiskereskedelmi láncokkal nem lehet elismertetni. Ezért a sertéstenyésztők egy részének nem marad más lehetőségük, mint hogy csökkentsék az állatállományukat. Ez az állománycsökkentés ráadásul várhatóan jóval nagyobb mérvű lehet, mint ha a megnövekedett árakkal szembesítenénk a fogyasztókat. Így tehát – veszteségeik mérséklése érdekében – nagyobb mértékben építik le állatállományukat, mint az szükséges lenne.”

Éder ugyanakkor hozzátette: „A márciusi adatokban még nem szerepel, de áprilisban és májusban már komolyan nőttek az uniós és így a hazai élősertés-árak, olyannyira, hogy az már sok tenyésztő esetében nagyjából megközelíti az önköltséget. Ennek oka csak részben adódik a szokásos éves árciklus mozgásából. Ennél fontosabb szempont, hogy az élősertés-kínálat csökkenése lassan felfelé mozdítja az árakat. Nagy kérdés azonban, hogy ez milyen mértékben, és milyen gyorsan tud átmenni a húsiparba” – mondta Éder. „Jelenleg ugyanis azt látjuk, hogy a koncentrálódott kiskereskedelem kapásból visszautasít minden áremelési kísérletet, és hosszan elnyújtott tárgyalásokra kényszeríti a beszállítókat. Ezzel nagy károkat okoz a hosszabb biológiai ciklusú állatokat – például sertést – tenyésztőknek” – tette hozzá Éder.

Az esőn múlik minden

Mivel a világ jelentős termőterületein – Nyugat-Európában, az USA középnyugati részén, Kínában és Közép-Európában – kevés csapadék esett, ezért egyre csökken annak az esélye, hogy egy komoly terméseredmény tudja megállítani a szakadatlan drágulást. Ha az elkövetkező hetekben elegendő mennyiségű csapadék hullik, akkor nagy termés lehet, ha azonban ez nem következik be, akkor az idei termés sem lesz képes lenyomni az árakat. Ebben az esetben tartósan magas takarmányárakra kell számítani.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.