BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntöttek az OMV-nél az osztalékról

Részvényenként 1 eurós osztalékot fizet 2010-es tevékenysége után az OMV – döntöttek az osztrák olaj- és gázipari csoport közgyűlésén. Az osztalék 32 százalékos kifizetést jelent. Közleményében Gerhard Roiss vezérigazgató úgy vélekedett, az OMV évről évre erősödik, múlt évi üzemi és adózott eredményét is egyebek között a válság és az ingadozó olajárak ellenére tudta a 2009-es szint fölé vinni.

A 31,4 ezer fős, termelésében Ausztriára és Romániára összpontosító csoport 2010-es árbevétele 23,32 milliárd, üzemi eredménye 1,344 milliárd, adózott eredménye 921 millió euró volt.

Év végi, bizonyított szénhidrogénkészlete 1,15 milliárd hordó olajegyenértéket tett ki, tavaly naponta átlagosan 318 ezer hordó olaj-egyenértéknyi szénhidrogént hozott felszínre, és mintegy 18 milliárd köbméter gázt adott el. Finomítói kapacitása évi 25,8 millió tonna. 2010-ben mérföldkő volt a Petrol Ofisi többségi ellenőrzésének megszerzése, amely révén a csoport jelentősen erősítette pozícióit a törökországi üzemanyag-kiskereskedelemben.

A felügyelőbizottságba a lemondott Peter Michaelis helyére beválasztották Markus Beyrert. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.