BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dráguló energiahordozók

Jönnek a mini atomerőművek, a széngáztermelés, a gázalapú petrolkémia

A folyékony szénhidrogének emelkedő trendjére, az olaj- és gázárak egymástól való további távolodására, a szén reneszánszára és a nukleáris termelés drágulására kell számítani az ING Bank legfrissebb előrejelzése szerint.

„Az irány a fontos. Márpedig a folyékony szénhidrogének esetében egyértelmű drágulást jelez az olcsón hozzáférhető készletek apadása, s hogy a további tartalékok politikailag kockázatos térségekben találhatók” – közölte lapunkkal Pletser Tamás, az ING vezető részvényelemzője, akinek részvételével elkészült a bank legfrissebb energiapiaci előrejelzése. E tendenciára ráerősít a piaci helyzet is. Tavaly húszéves rekordnak számító mennyiséggel, napi 2,8 millió hordóval nőtt a világ nyersolajigénye, s az idén is legalább napi 1,3 millió hordóval bővült, ám ezt a termelés csak ímmel-ámmal követte. Utóbbit visszavetette a válság, a mexikói-öbölbeli baleset, s hogy az olcsón felhozható olaj tulajdonosai vonakodnak többet termelni. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a napokban nagyobb felhozatalra szólította fel az OPEC-tagállamokat. Úgy tűnik, Szaúd-Arábia lép is, ez a londoni és a frankfurti tőzsde forgalmára hathat jótékonyan.

A gáz ára a válság előttig, azaz 2008-ig egyértelműen együtt mozgott az olaj árával, amikor például a 147 dolláros hordónkénti olajárhoz 14 dolláros MBTU-nkénti (millió brit hőegyenérték) gázár párosult. Most az olaj 114 dollár körül mozog, a gáz viszont csak 4 dollár/MBTU.

„A két energiahordozó közötti egyik fő különbség a szállíthatóságban van” – mutatott rá Pletser Tamás. A gázt alapvetően vezetéken továbbítják, az egyre terjedő cseppfolyósítás pedig drága, és 20-25 százalékos gázveszteséggel is jár. Európában csak a viszonylag sok cseppfolyós gázt (LNG) használó brit piac likvid. Térségünket a hosszú távú importszerződések jellemzik, amelyekben a gáz ára két olajtermékét követi olyan felárral vagy diszkonttal, amilyet az árképlet további – országonként eltérő – együtthatói meghatároznak. Az olaj és a gáz árának szétválását Pletser Tamás szerint elsősorban az amerikai nem hagyományos gázkészletek fokozott kiaknázása okozza. Az USA felhasználásának ötödét már most is ebből a forrásból elégíti ki, az arányt tíz év alatt kétharmadra akarják növelni. Így viszont az az LNG, amelyet addig Amerika importált, többletként jelenik majd meg az európai piacon, erősítve annak likviditását és lejjebb kényszerítve az árait.

Térségünkben, így Magyarországon is, a Nabucco megépítése – mint a diverzifikáció eszköze – nyomhatná lejjebb a gáz árát, és segítene a Krk szigeti LNG fogadóterminál megépítése is Pletser Tamás szerint. A Nabuccónak azonban uniós támogatásra lenne szüksége, ahogyan – úgy tűnik – a horvátországi beruházás is állami pénzből valósul majd meg, mert a projektet indító magáncégeknek nem akaródzik hatalmas összeget kockáztatni.

Változott az olaj piaca is. Eredeti felhasználási területei (közlekedés, petrolkémia, fűtés és áramtermelés) leszűkültek. A petrolkémia egyre több gázt használ fel – bár a jó minőségű műanyag-alapanyagok továbbra is olajbázison készülnek –, és a fűtésből is kiszorul az olaj.

A szén újból előtérbe kerülhet. Az LNG mellett a szénnek kedvez a fukusimai atombaleset. Világszerte sok helyen fellelhető, viszonylag olcsón felhozható, és zöldül is. Víz és oxigén befecskendezésével a szénből úgy állítható elő széngáz, hogy az egyetlen melléktermék a visszasajtolható szén-dioxid. A kinyerhető metán betáplálható a meglévő gázvezetékrendszerbe.

Az atomenergia drágul majd a japán szerencsétlenség miatt megszigorodó biztonsági előírások miatt, de lesz más változás is. Megjelennek a mini atomerőművek, s már fejlesztik azt a következő generációs létesítményt, amely sokkal kisebb eséllyel hibásodik meg, ám amely emiatt a mostaniaknál kétszer-háromszor drágább lesz. (A fő fejlesztő a japán Toshiba és az amerikai Westinghouse.)

A megújuló energiahordozók akkor hozhatnak igazi áttörést, ha megoldódik az általuk termelt áram olcsó tárolása. Kalifornia déli részén – de csak ott – már olyan sok a nap- és szélerőmű-kapacitás, hogy támogatás nélkül is életképesek.

„A tárolás megoldása segíthet a belső égésű motoroknál háromszor-négyszer hatékonyabb elektromos meghajtás terjedésének, elsősorban a személyautóknál” – mutatott rá a szakember. A nagyobb tömegű járműveknek, például a buszoknak a sűrítettgázhajtásra célszerű átállni, ahogyan arra Szegeden és Debrecenben van is példa.

Nem Európa megoldása

Erősen kérdéses a szakember szerint, hogy a nem hagyományos gázkészletek kiaknázása Európában is hozhat-e olyan áttörést, mint a tengerentúlon. Az érintett amerikai gázt ugyanis nem áteresztő palarétegek (shale) rejtik, amelyeken víz és vegyi anyagok bepréselésével hoznak létre olyan repedéseket, hogy kinyerhető lesz a gáz. E folyamat olyan zajjal jár, hogy csak a lakott területekről nagyon távol valósítható meg, ráadásul Európában az amerikaitól eltérő kőzetek rejtik a gázt. E munka tehát nem képzelhető el a palagázban gazdag Párizsi-medencében (be is tiltották), és máshol sem jók az esélyek.

Az öt hazai palagázmező némelyikén mindazonáltal a Mol dolgozik, Lengyelországban pedig több amerikai cég termelne. Annál jobbak a palagáztermelés kínai esélyei.

Az öt hazai palagázmező némelyikén mindazonáltal a Mol dolgozik, Lengyelországban pedig több amerikai cég termelne. Annál jobbak a palagáztermelés kínai esélyei.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.