Az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) keretében a 260 milliárd forint támogatásra eddig benyújtott 1800 pályázat 80 százaléka a kis- és középvállalkozói szférából érkezett – mondta lapunknak Barta E. Gyula, a MAG Zrt. vezérigazgatója. A legtöbbet, 1132 jelentkezést a Vállalkozásfejlesztési programra adtak be március 1. és május 11. között a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központhoz, a pályázatok kezelését végző közreműködő szervezethez.
Az ÚSZT vállalkozásfejlesztési pályázatai közül nagy az érdeklődés a Mikrovállalkozások fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M, KMOP-2011-1.2.1/M) című pályázat iránt – számolt be a vezérigazgató. A konstrukció újszerűsége abban van, hogy vissza nem térítendő támogatás mellett a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelt is biztosít a mikrovállalkozásoknak technológia-korszerűsítésre és ingatlanfejlesztésre. Így lehetővé válik, hogy a cégek igen csekély, 10 százalékos önerővel megvalósítsák terveiket.
A támogatás igénylése könynyített eljárásrendben, egyablakos rendszerben történik. A pályázni kívánó vállalkozó ugyanazzal a közvetítővel áll kapcsolatban, aki a mikrohitel-kérelem elbírálásán kívül a vissza nem térítendő támogatáshoz beadandó pályázatot is fogadja. A könnyített eljárásrend során a pályázónak egy alkalommal van lehetősége hiánypótlás benyújtására, mely alkalmat ad az egyszerűbb hibák kiküszöbölésére – hívta fel a figyelmet Barta E. Gyula. Ilyenek például a cégszerű aláírás hiánya, különösen az elektronikus rendszerekből nyert dokumentumok esetében, vagy a kötelezően előírt mellékletek némelyikének elmaradása.
A pályázatot, a kitöltött projektadatlapot és a pályázati felhívásban, valamint a részletes pályázati útmutatóban előírt mellékleteket a pályázónak nem szükséges papíron, elég CD-n átadni a közvetítőnek, de mindenképpen csatolni kell a lemezhez a kinyomtatott és cégszerűen aláírt nyilatkozatot – ismertette az ügymenetet a vezérigazgató. Az eljárásrend és az új konstrukciók részletes leírását is elérhetik az érdeklődő vállalkozók a MAG Zrt.-nél. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.