Cégvilág

Ennyi pénzzel is megelégszenek az álláskeresők

Az álláskeresők körében a legvonzóbb munkahelyek a multinacionális vállalatok. Az első helyen a győri székhelyű Audi Hungária áll, amelyet a Mol, majd a Bosch követ – derül ki a HVG Állásbörze látogatói körében végzett felmérés alapján. A válaszadók legnagyobb hányada 100 és 150 ezer forint közötti nettó fizetéssel már elégedett lenne.

A vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak megjelenésükre, munkáltatói arculatukra, hiszen tudják, hogy úgy tudják a leghatékonyabban elérni a tehetséges munkavállalókat, ha „benne vannak a köztudatban” és mindemellett vonzó módon tudják bemutatni önmagukat, termékeiket, szolgáltatásaikat. Erre természetesen főként a hazai multinacionális vállalatoknál van megfelelő energia és anyagi erőforrás, így nem csoda, hogy a HVG Állásbörze látogatók által legideálisabb munkahelynek tartott vállalatai is ilyen cégek közül kerültek ki.

Első helyen hazánk egyik legnagyobb beruházója, az Audi Hungaria végzett, őt követte a MOL Nyrt. és a Bosch csoport Magyarország. A 4-9. helyen sorrendben a Tesco Globál Áruházak Zrt., a Danone Kft., a Vodafone, a GE , a Nestlé Hungária Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. végzett. Népszerűségük köszönhető annak is, hogy ezek a vállalatok kiemelten figyeltek az állásbörzén való megjelenésükre, izgalmas és látványos standokkal várták az érdeklődő álláskeresőket – jegyzi meg a közlemény.

Az persze nem elég, ha egy munkaadó vonzónak látszik, a tehetséges munkaerőt meg is kell tartani. A tavaszi HVG Állásbörze szervezői megkérdezték a látogatóktól, hogy milyen fizetéssel lennének elégedettek és melyek számukra a legfontosabb szempontok az ideális munkahely kiválasztása során.

A 7490 látogató 38,07 százaléka 101 és 150 ezer forint havi nettó jövedelemmel lenne elégedett, 26,49 százalékuk számára pedig 151-200 ezer forint közötti fizetés vonzó. A válaszadók mindösszesen 8,79 százaléka szeretne havi 300 ezer forintnál magasabb fizetést. A kérdőívből az kiderült, hogy az ideális munkahelyen a kiszámítható, fix fizetés mellett nagyon fontos tényezővé vált a munka-magánélet egyensúlyának biztosítása, az egyértelmű, világos elvárások és a hosszú távú elhelyezkedési lehetőség. A munkavállalók a legkevésbé vezetői felelősségvállalásra és önálló döntési jogkörre vágynak.

A hazai átlagfizetésnél jóval alacsonyabb elvárt jövedelem azzal is magyarázható, hogy az állásbörzét jószerivel még egyetemista, vagy frissen végzett diákok látogatják, akik kezdő fizetésként jóval alacsonyabb elképzelésekkel indulnak útnak, mint néhány évvel ezelőtt.

vállalat állásbörze pályakezdő állás fizetés HVG munkahely
Kapcsolódó cikkek