BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három feltétele van a versenyképességnek

A távhő jövője a szakma szerint csak versenyképes árral lehetséges, ennek három tényezője van, közülük első az olcsó hőforrás – hangzott el a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matászsz) egri rendezvényén. A drága infrastruktúra adottsága a távhőnek. Az ezzel szállított olcsó hőforrás összege azonban még mindig versenyképes árat eredményez.

A másik tényező a szolgáltatók hatékony működése. A magyar távhőszektornak vannak tartalékai, ugyanakkor csak hatékony működéssel nem oldható meg a versenyképes hőszolgáltatás, hiszen az összköltség 70 százalékát a hődíj jelenti és csak 30 százalék a saját költség, amelyet az eredményes működés befolyásolhat. Nyilvánvaló, hogy a hatékony működésre fordított energiánál sokkal célravezetőbb az olcsó hőforrás megtalálása.

A harmadik fontos tényező, hogy bővülnie kell a távhőfogyasztásnak. A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy egyre több házat leszigetelnek, egyre alacsonyabb a fajlagos hőfogyasztása a lakásoknak. Ezeket a folyamatokat kizárólag bővüléssel lehet ellensúlyozni, ez alapvető kérdés a távhőszolgáltatásban, ám jelenleg a lakossági területen ez nem igazán érhető el.

A Matászsz kiemelten kezeli a KÁT-nak nevezett kapcsolt villamosenergia-termelés támogatásának, valamint a távhő árszabályozási kérdését, ez utóbbi átkerül önkormányzati hatáskörből a minisztériumhoz. Mindkét területen olyan szabályozás szükséges, amely lehetővé teszi a távhő további működését. A törvényalkotásban a szövetség a távhőszolgáltatók szempontjait, érdekeit kívánja képviselni. A távhőrendszerek, illetve a szolgáltatók rendkívül rugalmatlanok olyan szempontból, hogy akár durva beavatkozások eredménye is sokára jelenik meg, ugyanakkor utána nagyon sok pénzbe kerül ezeket pótolni. Ha tehát lehetetlen helyzetbe kerülnek a távhőszolgáltatók, akkor a felújítás, illetve a fejlődés vagy bővülés terhére tudnak megspórolni pénzt, és ez mindenképpen elkerülendő. VG

Új díjrendszer

Van egy törvényhozói és egy szakmai szándék, ami az új díjmechanizmust illeti. 2011. április 15-étől a távhő hatósági áras lett, és központilag fogják megállapítani valamilyen formában H. Szováti Miklós, a győri szolgáltató volt igazgatója, a Szovaterm Kft. ügyvezető igazgatója és a szövetség elnökségi tagja szerint. E mechanizmusnak fedezetet kell nyújtania a távhőtermeléssel és a távhőtevékenységgel kapcsolatban felmerült indokolt költségekre, különben nem tudnak működni a távhőszolgáltatók. Ösztönöznie kell a költségcsökkentésre és a hatékonyság javítására is.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.