A tavaly márciusi 38 százalékos exportnövekedést követően az idei harmadik hónapban még mindig 11 százalékkal nagyobb, 1,4 milliárd frank értékben szállított külpiacokra az alpesi ország. Így a negyedéves 3,9 milliárdos kivitel nem csupán az elmúlt év azonos időszakában elértnél volt 15 százalékkal nagyobb, hanem némileg meghaladta a 2008-as rekordszintet is.
Japánban azonban a március eleji természeti katasztrófa miatt megállt az órapiac, és a kereslet zuhanása miatt óraszaküzletek sorát zárták be. Március végén Bázelben, a világ legnagyobb, nyolcnapos óra- és ékszervásárán már látszott a japán fogyasztás csökkenése. A földrengés és cunami éppen a vásár derekán történt, s japán kereskedők azonnal töröltek frissen megrendelt tételeket, mert látszott, hogy a természeti csapás a luxustermékek fogyasztására is katasztrofális hatással lesz.
De a svájci iparágat nem érte kár ezzel, hiszen más országok kereskedői – főleg a kínaiak – rögtön lecsaptak a visszamondott tételekre. Így tehát márciusban különösen a Hongkongba és Kínába irányuló export emelkedett, de a hongkongi szállítmányok is jórészt Kínában találnak gazdára. Ha pedig hozzávesszük a Tajvanba szállított mennyiséget is, akkor csak a kínaiak a svájci kivitel közel harmadát vásárolták, szállítói áron 451,1 millió svájci frank értékű órát. Az Európában – főként Németországban és Svájcban – gazdára találó luxusórák egy részét is gazdag kínai turisták veszik meg. És mivel hazájukban magas adót vetnek ki ezekre, ezért egy utazó több darabot is vásárol.
A japán órapiac rövid idő alatt másodszor rázkódott meg márciusban. A 2008. szeptemberi hitelválság miatt már abban a naptári évben 9, a következőben pedig 32 százalékkal esett a forgalom az előző évhez képest, ezt tavaly csupán 3,4 százalékos emelkedés követte. A Seiko viszonylag jól vészelte át a válságot odahaza, hiszen 2009-ben csupán 14,5 százalékkal mérséklődött a forgalma, az elmúlt évben pedig közel néggyel bővült. Különösen a luxuskategória, a Grand Seiko hasít. n D. K.
Nomen est omen
Ami a magyar piacot illeti, az itt erősnek számító prémium márkák növelik forgalmukat, de a többié csökken. A luxusórák piacának dinamikája ugyanis nem elsősorban a fogyasztói ártól, hanem a márkák (el)ismertségétől függ. A francia hangzású márkanevek például nem olyan kelendők, mint a többiek, míg Franciaországban éppen ezek vezetik az értékesítési listát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.