Az „upfront hete” talán a legfontosabb időszak a világ tévéfogyasztását alapvetően meghatározó amerikai televíziózásban: miután a dollármilliókból készülő pilotok alapos elemzése megtörtént, a csatornák vezetői döntenek, mivel frissítsék kínálatukat a 2011–12-es tévés szezonra, majd hivatalosan be is jelentik az új sorozatokat, főleg a nagyobb hirdetőknek, hogy előre, a hagyományosan erős nézettséget hozó őszi hónapokra eladhassák főműsoridejük reklámperceinek nagyobb részét. A tévék főképp 40-42 perces drámai sorozatokban gondolkodnak (ilyenek a krimik, a kórházas szériák), s ugyan Magyarországon nem lettek túl népszerűek, de az amerikai tévézők imádják az epizódonként 20-22 perces szituációs komédiákat is: ezekből is készül tucatnyi minden őszi kezdésre.
Elsőként az NBC rukkolt elő sok újdonsággal, ezt követi a FOX, az ABC, a CBS, a CW és olyan csatornák is, mint a Telemundo, az ESPN vagy az Univisión. A spanyol nyelvű csatornák előretörése az USA-ban azért sem meglepő, mert az Egyesült Államokban tíz év alatt 35 millióról 50 millióra nőtt a spanyolajkúak száma.
Az újonnan berendelt sorozatok között lesz olyan, ahol egy nő, a Vészhelyzetben látott Maria Bello új rendőrőrsre kerül New Yorkban, ahol fallokrata hímkompánia előtt kell bizonyítania (ez lesz a Prime Suspect), de érdekesnek ígérkezik az Awake is, amely szintén nyomozós sorozat, jó pár csavarral feldobva: egy komoly balesetet szenvedett férfi kétszer is magához tér a karambol után, de nem tudni, a párhuzamos világok közül melyik az igazi. Izgalmasan hangzik a The Firm szinopszisa, itt a főszereplő, miután tíz évet töltött tanúvédelmi programban, új, normális életet élne, de múltja nem engedi ezt. Szintén az NBC-re készül sorozat The Playboy Club címmel, amely már önmagában is figyelemfelkeltő, de jön még mellé egy alvilági kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd, pár gyönyörű nő, maffia, leszámolás – és mindezt a hatvanas évekbe helyezik.
A párkapcsolatokról nem csak drámát, szituációs komédiát is lehet készíteni: 2012-re készül a Bent című szitkom, egy határozott, kemény ügyvédnőt s egy léhűtő, laza fiút helyezve a középpontba. 2011 őszén már képernyőn lesz az Up All Night, az Egy rém rendes családban is látott Christina Applegate-tel, akinek békés, nyugodt életét alaposan felrúgja a kisbaba érkezése, és utána még helyt kell állnia a munkában is. K. Cs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.