Ha egy szokásos dolgot szokatlanul jól csinálsz, a világ felfigyel rád – hangzik a Szuro-Trade Kft. George Washington Carvertől átvett mottója. A másfél évtizedes múltra visszatekintő társaság egy igazán jó agrármúltú országban azt próbálja bebizonyítani, hogy jó szervezéssel, szakértelemmel, a környezeti adottságok felhasználásával ennek a szektornak most is van jövője – fogalmazott Smied Csaba, a cég gazdasági igazgatója.
A Szuro-Trade Kft. 15 évvel ezelőtt csupán egy volt a családi vállalkozásból alakult gazdasági társaságok között, mostanra azonban – a jövőbeli céljaihoz igazodó profilú társaságokban szerzett részesedései útján – olyan cégcsoporttá fejlődött, amellyel bekerült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei NAV top 100-as listáján az első tíz helyezett közé.
A társaság alaptevékenysége a kezdetekben növénytermesztés és terménykereskedelem volt – eleveníti fel az első éveket Smied Csaba –, később a felhalmozódott profit lehetőséget és egyben forrást teremtett arra, hogy a Szuro-Trade tulajdonosai álmodni merjenek a növekedésről.
A cég másfél évtizedes működése során jelentős számú vevőpartnerre tett szert. Ismerve azonban az elmúlt évek gazdasági környezetét és szem előtt tartva a mezőgazdaság sok szempontból nem rózsás helyzetét, az öngondoskodáson túl szükségét érezték egy olyan partneri együttműködésnek, melynek révén biztonságban tudhatják vevői követeléseiket – hangsúlyozta Smied Csaba. E gondolatok által vezérelve kerültek kapcsolatba az Euler Hermes Magyar Hitelbiztosító Zrt.-vel.
Ez fontos állomás a cég életében, hiszen az Euler Hermes munkatársaival sikerült olyan hatékony, kölcsönös megbecsülésen és megelégedésen alapuló együttműködést kialakítani, melynek révén rövid határidőn belül információt tudnak szerezni a potenciális partnerekről. A kft. munkatársai továbbra is elemzik – egy belső vevőminősítési rendszeren keresztül – a jövőbeni partnerről rendelkezésre álló információkat, de az Euler Hermes adatbázisa megalapozottabb döntéshozatalt tesz lehetővé arra vonatkozólag, hogy milyen mértékig szabad elköteleződni az új, illetve már meglévő partnerek irányába – magyarázza a gazdasági igazgató. Az együttműködés pozitív hozadékaként említi, hogy csökkent a kinnlevőségük állománya, és kevesebb azon ügyek száma, melyeknél a követelésérvényesítés jogi útját kell választaniuk. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.