Virtuális erőműbe, azaz közös rendszerirányítási egységbe állhatnak össze azok a hazai kiserőművek, amelyek abban bíznak, hogy összefogva nő az érdekérvényesítő képességük és az értékesítési lehetőségük is a piaccal (rendszerszintű szolgáltatások, kereskedők) szemben. Még magasabb árat is elérhetnek. A kereskedők – állítólag – a túl kicsi (0,5-1 MW) kapacitású áramtermelőkkel szóba sem állnak, vagy a piacinál alacsony árat ajánlanak nekik.
A virtuális erőmű túlélést ígérhet azoknak az áram mellett hőt is előállító, úgynevezett kapcsoltenergia-társaságoknak is, amelyek július 1-jétől kikerülnek az áramár-támogatási és kötelező átvételi rendszerből, a KÁT-ból. (A kiserőművek és a KÁT-osok között nagy az átfedés.)
Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium védőernyőt készül emelni a KÁT-ból kikerülő, együtt 1383 megawattnyi kapacitást képviselő társaságoknak, még nem döntött. Így még nem tudni, hogy az új szabályozás mekkora összkapacitást képviselő erőműcégnek kínál túlélést, mekkora kapacitás kerül ki a versenypiacra, és mekkorát állítanak le a tulajdonosaik a nyár derekán.
„Akkor van értelme virtuális erőműbe tömörülni, ha annak szabályozható termelői portfóliója van, és ezt tudja felkínálni a kereskedőnek. Ezzel ugyanis olyan szabályozási termékkel jelenik meg a piacon, amellyel csökkenthetők a fogyasztás ingadozása miatti költségek, ha az adott cégnél van valós idejű terhelésmonitoring és összehangolt kommunikáció, adatcsere a fogyasztó és kereskedő között” – mutatott rá lapunknak Turai József, a Magyarországi Villamos-energia Kereskedők Egyesületének elnöke. E plusz miatt azonban a virtuális erőmű még nem kap a piacinál magasabb árat, arra viszont számíthat, hogy a kereskedő a várhatóan csökkenő kockázati felára szabályozási költségei miatt kevesebbet von le a neki fizetendő árból, kapacitás- és energiadíjból.
Turai József szerint a virtuális erőmű a KÁT-ból kikerülőknek sajnos nem végleges és garantált megoldás. Csak túlélési esély az utánra, hogy megszűnik az a kényelmes helyzetük, hogy áramukat kötelezően átveszi a rendszerirányító a piaci ár felett, és a menetrendtartástól való eltérésekre jóval kisebb szabályozási költséggel. Hiába fognak össze, ha a kapacitásaik nincsenek kihasználva, mert nem tudják az áramukat a versenypiacon érvényesíthető áron kínálni, vagy mert még nem lesz rá megfelelő kereslet.
Az Alteo Nyrt. is lát fantáziát a szerveződésben. A cégtől kapott tájékoztatás szerint az Alteo is elsősorban a saját kiserőműveiből szervezne virtuális erőművet, amelybe másokat is bevonna szoros partnerkapcsolat vagy felvásárlások eredményeként.
Az Alteo Nyrt. is lát fantáziát a szerveződésben. A cégtől kapott tájékoztatás szerint az Alteo is elsősorban a saját kiserőműveiből szervezne virtuális erőművet, amelybe másokat is bevonna szoros partnerkapcsolat vagy felvásárlások eredményeként.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.