Magában hordja a magánosí-tás veszélyét, hogy a kezelőorvosok és a tb helyett tízmilliárdos költséggel létrehozandó központokra bízná a beteg-utak szervezését a Semmelweis-terv, s az orvosi életpályát sem kezeli. Ezért azt elutasítja a MOK. A tervet kidolgozó államtitkárság nem kommentálta a véleményt.
Elutasítja a Semmelweis-tervet a Magyar Orvosi Kamara (MOK), mert az ígéret szintjén sem kezeli az orvosi életpályát – mondta tegnap Éger István elnök. Ezért a köztestület támogatja a Magyar Rezidens Szövetség két hete meghirdetett orvosi szerződésbontási akcióját. E szerint a rezidensek és a szakorvosok egy veszprémi ügyvédi irodában helyezik letétbe felmondóleveleiket, s ha év végéig nem lesz érdemi döntés a bérek emeléséről, átadják azt a munkáltatóiknak, s külföldre távoznak.
A Semmelweis-tervben előrevetített ellátásszervezés kifejezetten bűn, mivel a szervezőközpontok súlyos tízmilliárdokat vonnának el a forráshiányos ágazatból, pedig a GDP-arányos részesedés 2 százalékkal kevesebb a visegrádi országok átlagánál. A betegút szervezése a kezelőorvos, a gyógyítást finanszírozó biztosító és az ÁNTSZ dolga lenne. Ez a rendszer igen egyszerűvé teheti az egészségügy magánosítását – állítja a MOK. A kamara azt sem támogatja, hogy a jelenlegi megyei közigazgatási határok helyett a földrajzi adottságok alapján térségi egészségügyi ellátórendszereket hoznának létre. Megjegyzésünkre, hogy az ágazatért felelős államtitkárság nem többletkiadással, hanem a takarékosabb ellátórendszer révén kiadáscsökkenéssel számol, az elnök úgy válaszolt: a nyolc központ mindegyike 1,6 milliárdot kapna, s további forrásokra számíthatna az Egészségbiztosítási Alapból.
Éger István bejelentette azt is: lezajlott a teljes körű kamarai tagság helyreállítása, várhatóan 8500-zal, 38 ezerre bővül a taglétszám. Az évi 20 400 forintos díjból várhatóan 530-550 millió forint jön össze. A MOK Területi Szervezetek Tanácsa úgy döntött, hogy az alapítványi támogatásaik mellett valamennyi tag számára júniustól csoportos élet- és baleset-biztosítást kötnek, ez egyedülálló módon kiterjed a bántalmazás miatti egészségkárosodásra is.
Az egészségügyért felelős államtitkárság megkeresésünkre nem kívánta kommentálni a MOK véleményét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.