Cégvilág

Fontos biztonsági javítás érkezik minden Windowshoz

A jelenleg támogatott Windows-változatok mellett többek között az Internet Explorer, a Silverlight, és az Office is érintett a júniusi patch keddben, amikor a Microsoft összesen 16 javítást tesz közzé – írja a HWSW.

Nyilvánosságra hozta a június második keddjén esedékes javítócsomagjaival kapcsolatos előzetes információkat a Microsoft, hogy a rendszerüzemeltető szakemberek fel tudjanak készülni az érkezésükre.

A HWSW megfogalmazása szerint az adminoknak bőven lesz dolguk, a redmondi vállalat 34 sebezhetőséget orvosol különféle termékeiben, ehhez 16 frissítést ad ki. A frissítések közül 9 kapott kritikus besorolást és 10 foltoz távoli kódfuttatást lehetővé tevő biztonsági hibát a Microsoft-termékekben. A patchek közül 9 biztosan újraindítást igényel.

Június 14-én javítást kap az összes, még támogatott asztali Windows (XP, Vista, 7), a szerverváltozatok (Server 2003, Server 2008) - az előzetes értesítés alapján a Server Core telepítéseket is újra kell majd indítani. Patchet kap az összes támogatott Office is.

Története során most először kap frissítést a márciusban megjelent Internet Explorer 9, amelyben egy kritikus sebezhetőséget kell foltozni, de a Microsoft patchelni kényszerül az Internet Explorer 7-et és Internet Explorer 8-at is. A böngészőkhöz két, távoli kódfuttatásra lehetőséget kritikus sebezhetőséget foltozó patch érkezik június 14-én. Idén ez lesz a második legnagyobb patch keddje a Microsoftnak, a rekordot az áprilisi tartja, akkor 17 frissítés érkezett összesen 64 hibára.

Internet Explorer javítás windows office patch frissítés
Kapcsolódó cikkek