Cégvilág

A Nokia sorsára jut a BlackBerry-gyártó? Többezres elbocsátás

Alkalmazotti gárdájának mintegy 11 százalékát, összesen kétezer embert bocsát el a kanadai Research In Motion (RIM), a BlackBerry okostelefonok gyártója. A vállalat már néhány hete figyelmeztetést adott ki, hogy második negyedéves eredményei a vártnál gyengébbek lehetnek. A vállalat egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt az Apple és Google diktálta világban.

A kanadai nagyvállalat részvényeinek árfolyama 3 százalékot csökkent arra a hírre, hogy a RIM csaknem tíz év óta először alkalmazottakat bocsát el. Több, mint egy hónappal ezelőtt a menedzsment a várakozásoknál rosszabb előrejelzésekről számolt be. Az árbevétel 4.2 és 4.8 milliárd dollár között alakulhat a második pénzügyi negyedévben, amely alulmúlja az 5.47 milliárd dolláros elemzői konszenzust. A profit 75 cent és 1.05 dollár között lehet részvényenként, szemben az 1.40 dolláros várakozásokkal. A vállalat szeptember 15-én teszi közzé eredményeit, s indokolja meg az elbocsátást.

A RIM úgy véli, az elbocsátás szükséges lépés a vállalat hosszú távú sikeressége érdekében. A dolgozók még a héten megtudják, kiket érint a leépítés. A vállalat a felsővezetésben is átalakításokat tervez: két vezető más területen folytatja a munkát, egy pedig visszavonul. 
A bejelentett leépítés valamivel nagyobb, mint amekkorára az elemzők számítottak, úgy vélik, s lépés bizonyítja a RIM vártnál rosszabb pénzügyi teljesítményét, s azt, hogy az Apple és a Samsung okostelefonjai kikezdték a BlackBerry piaci részesedését. Ed Snyder, a Charter Equity Research elemzője szerint a RIM nem építheti le magát a piacvezetői pozíciójába. Tény, hogy túl sokan dolgoztak a vállalatnál, de az alapvető probléma a menedzsmenttel van - tette hozzá.

A BCG Partners elemzője, Colin Gillis hasonlóan vélekedett: szerinte a költségek csökkentésével nem valószínű, hogy meg lehet változtatni a vállalat versenyképességi pozícióját a piacon. A RIM áprilisban dobta piacra a táblagépét, a PlayBook-ot, ám a több hónapos késés miatt nem tudott jelentős áttörést elérnie az Apple alkotta piacon.

A vállalat tavaly augusztus óta nem dobott piacra jelentősen új BlackBerry modellt. Bár a tendencia nagyjából megegyezik azzal, amit a Nokiánál is láttunk, egyelőre nem tudják felvenni a nagyokkal a termékfejlesztési versenyt. Ahogy a finn gyártónál, a RIM-nél is felröppentek olyan piaci pletykák, hogy a Microsoft megvásárolná a vállalatot.

A RIM legutóbb 2002-ben jelentett be elbocsátást, akkor szintén az alkalmazottak 10 százalékától váltak meg, miután a bevételek jelentősen estek, s az új BlackBerry telefonok piacra kerülése miatt komoly költségekkel kellett szembe nézniük.

RIM Apple Blackberry Nokia profit warning Google Samsung
Kapcsolódó cikkek