Merre halad az energiaszektor?

Komoly meglepetést okozott Németország azzal a három héttel ezelőtti bejelentéssel, amely szerint nemcsak a fukusimai nuk-leáris balesetet követően leállított hét, 1980 előtt üzembe helyezett atomerőművét zárja be végleg, hanem 2022-ig teljes mértékben leépítené a nukleárisenergia-termelését. A váltás éles, a 2010 októberében született megállapodás alapján még az üzemeltetési engedélyek 2033-ig történő kiterjesztésével lehetett számolni. Nem csak az elemzők nem készültek fel ennyire radikális bejelentésre, egyelőre úgy tűnik, Németország sem várt ilyen mértékű változást. Ha csak a közvélekedés alakulását nézzük, akkor a japán nukleáris baleset után szembetűnő változások láthatók: az Ipsos legutóbbi, 24 országra kiterjedő felmérésében a nukleáris energia globális támogatottsága a korábbi 54 százalékról 38-ra zuhant. A japán események tükrében a válaszadók 71 százaléka látja egyúttal túlzottan kockázatosnak a nukleáris energiát, illetve támogatja az atomerőmű-építések leállítását.

Mint a legtöbb esetben, a félelem ezúttal sem a szigorúan vett racionalitáson alapul. A márciusi japán eseménysorozat sokkal inkább egy kezelhetetlen méretű természeti katasztrófa, mintsem új, a nukleárisáram-termelés újragondolását indokló kockázatforrás. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) júniusban közzétett vizsgálatából kiderült: az utólag becsült 15 méteres szökőár helyett mindössze 5,7-esre készítették fel a hűtés biztosítására szolgáló tartalék generátorokat, vagyis a fukusimai nukleáris baleset – a csernobili katasztrófával ellentétben – nem súlyos reaktortervezési hiányosságok miatt következett be.

A német kormány viszont nem erre, hanem mintha a tüntetőkre figyelne: szökőár legalábbis nem fenyegeti a leállításra ítélt 17 létesítmény egyikét sem. Ennek alapján, ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy a nukleáris energia globális visszaszorulását eredményező paradigmaváltás első lépései körvonalazódnak-e a német bejelentésben, vagy inkább belpolitikai eseményekről lehet szó, az utóbbi tűnik valószínűbbnek.

Erre utal az is, hogy a fukusimai balesetet követően más államok jóval visszafogottabban reagáltak. Az Egyesült Államok változatlanul kiállt a nukleáris energia mellett, az EU pedig stressztesztek elvégzését szorgalmazta. A nukleáris erőműveket jelenleg sem üzemeltető Olaszországban tartott népszavazás ismételten nemet mondott az atomenergiára, míg Svájc 2034-ig állítja le meglevő atomerőműveit, ez azonban lényegesen nem tér el a korábban várható üzemidő kitöltésétől. Számos gazdasági nagyhatalom, közöttük Kína, India és Oroszország jelezte ugyan, hogy lassíthatja a nukleáris erőművi beruházásait, a jelenleg is súlyos áramhiánnyal szembesülő, nukleáris kapacitásainak megtöbbszörözésére készülő Kína esetében (14 működő atomerőmű mellett további 28 épül, 50 pedig tervezési fázisban van) azonban ezt nem feltétlenül érdemes komoly önkorlátozásnak venni.

A németországi nukleárisenergia-termelés kiváltásának pontos részletei egyelőre nem ismertek. Az mindenesetre körvonalazódik, hogy a jelenleginek közel a kétszeresére, 35 százalékra emelné a megújuló energia arányát a német kormány, utalva arra is, hogy az áramfogyasztás 10 százalékos csökkentése szintén célkitűzés. Kérdéses ugyanakkor, a nukleáris energia kiváltása megoldható-e további fosszilis erőművek építése nélkül. Mind a nap- mind a szélenergia közös jellemzője, hogy adott névleges kapacitású rendszerek szélsőséges teljesítményingadozásokat mutatnak a pillanatnyi időjárási változók függvényében. Az egyedi szórás részben mérsékelhető földrajzi diverzifikációval, a leadott teljesítmény ugyanakkor még ezzel is nehezen tervezhető, ami nagyon éles kontraszt a nukleáris és széntüzelésű alaperőművekkel szemben. Az ingadozások ellensúlyozásához további olyan kapacitásokra lehet szükség, amelyek teljesítménye az aktuális keresleti-kínálati viszonyok függvényében nagyon gyorsan módosítható, ez pedig elsősorban gáztüzelésű erőműveket jelent. Az így létrejövő energiamix ugyanakkor érezhetően drágább lehet a kiváltott nukleáris energiánál.

A hét atomerőmű azonnali bezárásával lényegében megszűnt a német piacon az eddig számottevő többletkapacitás, amely az emelkedő szénhidrogénárak – elsősorban olajár – ellenére is nyomás alatt tartotta az áramárakat. Azonnali hatásként a német és a szorosan együtt mozgó cseh villamosenergia-árak a márciusi japán események hatására 10-15 százalékkal emelkedtek, míg a 2021-ig üzemelő további tíz erőmű leállítása megítélésünk szerint hasonló mértékű, fokozatos áramár-növekedést okozhat.

A bezárt nukleáris létesítmények kiesésével Németország jelenleg villamosenergia-importra kényszerül, ez éles váltás ahhoz képest, hogy korábban évi 20 TWh körüli volumennel Európa második legnagyobb áramexportjával büszkélkedhetett. A német áramimport jelentős mértékben származhat ráadásul Franciaországból és Csehországból, azaz többé-kevésbé nukleáris erőművekből. Németország végső soron azért fizethet a kiindulási állapothoz képest konzervatív megközelítés alapján 20-30 százalékkal magasabb árat a villamos energiáért, hogy a jövőben már csak a határain túl, a szomszédos országokban működjenek atomerőművek. A fukusimai események lecsengésével a lakosság nem biztos, hogy tartósan örül majd ennek a cserének, a versenyképesség számottevő romlásával szembesülő energiaintenzív ágazatok – idesorolva a gépgyártást, a vegyipart és az acélgyártást – pedig feltehetően sosem tették ezt.

A technológiai és gazdasági racionalitások alapján a legvalószínűbb tehát, hogy Németország egyedül maradhat, a döntés által kiváltott energiapiaci és indirekt konjunktúrahatások azonban Európát is érinthetik. Ami a részvénypiaci kilátásokat illeti, az általunk követett régiós társaságok közül elsősorban a cseh áramcég, a CEZ legmegfelelőbben pozicionált arra, hogy profitáljon az árampiaci áremelkedésből, a részvényt emiatt felülsúlyoztuk a befektetési alapjainkban.