Száztíz éve nyílt meg a debreceni Aranybika Szálló
Debrecenben a mai Bajcsy-Zsilinszky és Piac utca sarkán lévő telek, amely a szálló mai területének csak egy töredéke volt, az 1500-as évektől az állattenyésztéssel foglalkozó Bika család tulajdona volt. A telket és a rajta álló kőházat 1690-ben vásárolta meg a város – áll az Origo a debreceni szállodáról készített összeállításában. A lap arról is ír, hogy a területen álló szálláshelyek 1810 óta viselik a ma is használatos Aranybika Szálló nevet. Az 1802-es tűzvészben a telken álló épület elpusztult, ám néhány év alatt újjáépítették, és 1808-ban az eredeti tulajdonos nevére utalva egy bikát ábrázoló vascégér került a homlokzatra, amelyet 1810-ben „bearanyoztak” (rézzel vontak be), így lett Aranybika Szálló a neve.

Főhadiszállás is volt az Aranybika Szálló
A szálló az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején főhadiszállásként szolgált, még Bem tábornok is megszállt itt. Az 1850–60-as években a vasúti forgalom fejlődése jelentősen megnövelte a város idegenforgalmát, ráadásul 1876-tól a Fehérló szálló Hajdú vármegye székháza lett, így az Aranybika fejlesztése elodázhatatlanná vált. A város közgyűlése 1877 őszén fogadta el egy nagyobb szálloda építési tervét, ami akkora volt, hogy a meglévő területhez még a két szomszédos telket is meg kellett vásárolni.
1848-tól az István Nádor, később Nádor Szálló nevet viselte, majd 1859-ben véglegesen visszatértek az Aranybika elnevezéshez.
A minden korábbinál nagyobb és impozánsabb, szecessziós stílusú háromcsillagos Aranybika 1915. szeptember 4-én nyílt meg.
A 192 szobás grand hotelben számos szolgáltatás várta a vendégeket, többek között
- kávéház,
- éttermek és
- fürdő.
Ezek mellett helyet kapott benne egy színház és egy koncertterem is, amely nevét Bartók Béláról kapta, aki több hangversenyt adott itt. (Bár a színház rövid életűnek bizonyult, mert a Csokonai Színház tiltakozásának eredményeképpen bezárták, és moziként üzemelt tovább.)
2021-ben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vette meg az épületegyüttest, majd kiírta a felújítására és bővítésének átalakítására a tervpályázatot, amelyet 2022-ben a Ferencz Marcel Kossuth-díjas építész vezette Napur Architect nyert. A generáltervezési munkák elkészítésével a B5 Építészstúdió Kft. és a Tisza Építész Műterem Kft. által alkotott konzorciumot bízták meg, a beruházás várhatóan 2026-ban indulhat.
További részletek az Origo összeállításában olvashatók.