
Most már biztos, csak meg kell várni: áresés jön a lakáspiacon – bekövetkezett az áttörés
A Magyar Építők idézi Panyi Miklós államtitkárt, aki a Harcosok órája podcastsorozatban azt mondta, az Otthon Start Programirodába azokat az ingatlanfejlesztőket várják, akik a program hatására – mert „megjöttek a vevők” – új fejlesztésekbe kezdenek.

Kifejtette: az Otthon Start program láthatóan beindítja az építőipart, az új lakásfejlesztések nagy része el fog indulni a következő fél, egy évben, és ebből komoly gazdasági élénkülés lesz.
A kedvezményes, 3 százalékos lakáshitelen felül egy augusztusi kormányrendeletben közvetlenül az építtetők számára is elérhetővé tettek egy jelentős beruházásösztönző lehetőséget. Minden olyan építési beruházás, amely legalább 250 lakás megépítését célozza, s amely lakások legalább 70 százaléka az Otthon Start program feltételrendszerének megfelel, kiemelt nemzetgazdasági beruházássá válhat, s ezáltal gyorsított engedélyezési eljárással szerezhet építési engedélyt.
Néhány szempont a választáshoz
Lánszki Regő országos főépítész Facebook-videójában néhány választási szempontra felhívta a figyelmet. Mint mondta:
az alacsony rezsi sokszor fontosabb az alacsony vételárnál.
A kereslet is csúcson van
Minden idők legmagasabb keresletét mérte a Duna House augusztusban. A Duna House lakáspiaci keresletindexe történelmi rekordot állított be: augusztusban 110 ponton zárt, ami a mutató 12 éves fennállása óta messze a legmagasabb érték. A júliushoz képest közel 43 százalékos, az előző év azonos hónapjához képest pedig 53 százalékos növekedés egyértelműen az Otthon Start program hatásának tudható be.
A társaság friss tranzakcióbecslése is alátámasztja a kereslet megugrását:
augusztusban 11 369 adásvétel történt, ami éves szinten közel 22, havi alapon pedig 20 százalékos bővülést jelent. Ez 2020 óta a legerősebb augusztusi forgalom, amelyet a program elindulása körüli felfokozott érdeklődés, valamint a program által nem érintettek előre hozott vásárlása is táplált. Az adatok egyértelműen jelzik, hogy az Otthon Start program bevezetése történelmi fordulatot hozott a magyar ingatlanpiacon. Az elmúlt hónapban soha nem látott keresletet mértünk, ami tartósan magas szintre emelheti a lakáskeresletet és újabb növekedési ciklust indíthat el – értékelte a helyzetet Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
A Duna House előrejelzése szerint a kereslet a következő hónapokban is kiemelkedő marad:
az első nagy roham szeptemberben és októberben várható, és az év végéig fokozatosan kifut, de a karácsony előtti időszakban továbbra is erősen érezhető maradhat.