A tekerés a lusták sportja – mondják azok, akik futócipőt húznak vagy órákat úsznak. S valóban: sík terepen bringázni nem túl megerőltető, ugyanakkor élettani hatásait tekintve a kerékpározás legalább olyan egészséges, mint a keményebb sportok bármelyike. Ráadásul a rendszeres tekerés fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyérzéket, a megmacskásodott izmok megnyúlnak, az ember új erőre kap. Egy óra kerekezéssel a szervezet 250–300 kalóriát éget el, ami nem sok, de az ideális testsúly megtartásában és az alakformálásban segít. A biciklizés lélektani hatása is kiemelkedő, valóságos csodaszer a borús lelkiállapot orvoslásában.
S a technikai sportok többségével szemben ez az a mozgás, amely bárki számára elérhető, szinte minden év- és napszakban gyakorolható. Kitűnő közlekedési mód is – s még parkolójegy sem kell, ha célba értünk. Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a nagyvárosban biciklizni nem túl egészséges, aki erre vállalkozik, kerülje a forgalmas főutakat, vagy használjon maszkot.
A hobbikerékpárosoknak jó választás lehet egy magyar vagy holland bringa, ezek már 50–80 ezer forintért megvásárolhatók. A több százezer forintos csodamasinák kiválasztásához viszont érdemes szakember segítségét kérni.
Több autógyártó cég is kínál luxusbringákat, többek között a Mercedes-Benz, a Peugeot és a Lexus dobott piacra egyedi formatervezésű drótszamarakat. A Lexus HB Concept karbonból készült, ráadásul kiegészítőként van egy apró elektromos motorja, amely emelkedőn jól jöhet.
S ha ideje és munkája nem engedi a kerekezést, szerezzen be egy szobabiciklit, mert a mozgás minden körülmények között mozgás. V. B.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.