Magyar Péter megnevezte, kit szeretne Sulyok Tamás utódának, holnap fel is kéri
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMielőtt a futball vb döntőjét nézni indult, kedvelt Facebookján posztolt a magyar miniszterelnök, és megnevezte, kit szeretne a köztársasági elnöki posztról eltávolított Sulyok Tamás helyére. Még ki sem hűlt az alkotmánymódosítással menesztett legmagasabb közjogi méltóság széke, Magyar Péter már hétfőn egyeztetni kíván a kiszemelt utóddal. Nem csak Magyarországon, hanem vilégszerte ismert hírességről van szó.

Az eltávolított elnököt a Tisza Párt vezetője következetesen "Fidesz-bábnak" nevezte, ebből a tekintetből a politikai játszmájában előhúzott kívánt államelnök személye hordoz némi iróniát: olyan személyről van szó, aki egész életében bábuk ügyes forgatásával foglalkozott és ezzel emelkedett ámult szintre, ám most őt magát helyezik a politikai táblára.
A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart
– indította vb-döntő előtti posztját a kormányfő, aki az államrelnök denokráciákban teljesen szokatlan módon történt, alkotmánymódosítással megoldott eltávolítását a jogállamiság helyreállításával indokolta.
Maga az eltávolított köztársasági elnök ugyanakkor pont a jogállamiság súlyos csorbításaként értékelte a történteket, és a maga indoklásában arra is kitért, hogy utódja, a magyar alkotmányos berendezkedés és a köztársasági elnöki pozícó maga mindezzel lehetetlen helyzetbe kerül.
Magas pozícióra nem találni embert, ilyen még nemigen volt, és hogy konkrétan Magyar Péter jelöltje is lehetetlennek érzi-e a helyzetet, ez már hétfőn kiderülhet.
A magyar közélet elismert szereplői által ma köztársasági elnöknek ajánlott Polgár Judit ilyen személy, ezért a holnapi napon találkozom vele, és megkérdezem, hogy az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat
– folytatta a miniszterelnök.
Sulyok Tamás eltávolítása: Brüsszel nem élt jogállamisági kifogással
Az Európai Bizottság, amellyel Magyar Péter elődje, Orbán Viktor évek óta feszült viszonyban volt, a napokban úgy döntött, hogy annak ellenére nem nehezíti meg a Brüsszellel barátkozóbb Magyar Péter dolgát a magyar közjogi rendszer átszabásában, hogy korábban a jogállamiság védelmezőjének mutatta magát Budapesttel szemben, és ezzel az indoklással eurómilliárdokat tartott vissza a magyaroktól.
Megszólalt Brüsszel a magyar jogállamiságról, Sulyok Tamás nem kapott segítséget, Szijjártó Péter még rosszabbul járt
Napokat késett az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése az EU-tagokról, de végül csak megszólaltak a magyar helyzetről. Sulyok Tamás eltávolítás alatt álló köztársasági elnöknek, ha innen remélt volna segítséget szorult helyzetében, csalódnia kellett, Szijjártó Péter volt külügyminiszteer pedig még rosszabbul járt. Így működnek a jogállamiság elvei brüsszeli szemekkel – lássuk
Az Európai Bizottság pénteken közzétett éves jogállamisági jelentése szót sem ejtett arről, hogy a jogállamokban precedens nélküli átalakítással a Tisza-kormány nem várta meg a Velencei Bizottság véleményét. A jogállamisági jelentésekben különben unos-untalan emlegetett Velence Bizottság csak októberben formál véleményt, amikor Sulyok Tamásnak már híre-hamva sem lesz a Sándor-palotában.
A kormányfő csökkenti hatalomkoncentrálása nemzetközi megtámadásának veszélyét
Magyar Péter azzal csökkentette tovább annak veszélyét, hogy a kritikusai által alkotmányos puccsnak nevezett hatalomkoncentrációja nemzetközi tűz alá került, hogy Sulyok Tamás utódjának nemzetközileg ismert és népszerű személyt jelöl, akiről hangoztathatja pártatlanságát (holott már korábban világosan állást foglalt őmellette).
A miniszterelnök Facebook-posztjábvan így mutatta be jelöltjét:
"Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással. A sakktörténet legeredményesebb női játékosaként 26 éven át megszakitás nélkül vezette a női világranglistát, miközben az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé is bekerült.
Ötszörös sakkolimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje, akinek rendkívüli életútját nemrég A sakk királynője című dokumentumfilm is bemutatta. Néhány héttel ezelőtt pedig tagjává választotta a Christ's College (Cambridge-i Egyetem)."
Sportolók politikai posztra kerülése nem precedens nélküli, a sakkban sem, de nem mindig sült el jól. A pozitív példák közt említhető az ökölvívó Vitalij Klicsko kijevi polgármester és a kalifornai kormányzóvá választott testépítő Arnold Schwarzenegger esete. Kevésbé szerencsés pályát futott be a politika mezeire lépve az egykor egymással rivalizáló két sakk világbajnok, Anatolij Karpov és Garri Kaszparov.


