BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntések előtt a német RWE

Nehéz idők járnak a német RWE közműcsoportra. Hétfőn azt jelentette be, vezérigazgatója a hivatali ideje megbízatása lejárta előtt megválik posztjától, kedden, hogy a második negyedévben veszteséges lett, szerdán pedig azt, csökkenti a 2011-es nyereség-előrejelzését és beruházásait, növeli a megtakarításait, és mérlege egyensúlyban tartása érdekében kiszélesíti eszközeladási programját – vette sorra a The Wall Street Journal. Az RWE főként a németországi atomerőműstop és a nukleáris üzemanyagra kivetett adó áldozata, pénzügyi nehézségeinek azonban kiterjedtebb következményei lehetnek.

Az a tény, hogy az RWE-nek búcsút kell mondania az atomenergiának, újabb lendületet adhatna például a Nabucco gázprojektnek, hiszen általános szakértői vélemény szerint a nukleárisenergia-termelést legkönynyebben és leghatékonyabban gázüzemű erőművek bevetésével lehet pótolni. Ám a Nabucco drága, egyre valószínűbb, többe került majd az előzetes becslésben szereplő 7,9 milliárd eurónál (a költségek felülvizsgálata tart). Lehet, hogy éppen az RWE-nél meghirdetett beruházás-visszafogások miatt csúszik megint a nemrég amúgy is 2017-re halasztott projekt. Tovább rontja az uniós támogatású importvezeték esélyeit, hogy a német cég a Nabuccóban ellenérdekelt orosz Gazprommal készül közös szén- és gázüzemű erőműprojekteket indítani.

Hivatalosan persze nincs veszély: Jürgen Grossmann, az RWE vezérigazgatója leszögezte, a Gazprommal létrehozandó partnerség nem érinti cégének a Nabucco iránti elkötelezettségét. A Nabuccónál most a finanszírozás megszervezésének és a gázforrások biztosításának kérdése van napirenden. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.