BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakásépítés: van lejjebb?

További lejtmenetet vetít előre, hogy az első fél évben bő harmadával kevesebb, öszszesen 5585 lakás-használatbavételi engedélyt adtak ki, az 5877 építési engedély pedig csupán tizede volt a jobb években regisztráltnál. Ugyanakkor szakértők szerint már vannak jelei annak, hogy elérte a mélypontot a lakásépítés, bár még legalább két év kell ahhoz, hogy megindulhasson a valódi javulás.

A lakosság is óvatos, s ma már kevesebb az ingatlanfejlesztő is, hiszen sok külföldi és hazai cég ment csődbe az elmúlt években. A gondokat tetézi, hogy az ingatlanfejlesztők jelentős része által szorgalmazott bérlakásépítés sem lendült fel. A lapunk által megszólaltatott szakértők, piaci szereplők úgy látják: az államnak javítania kellene a szabályozási környezetet, például – az uniós gyakorlathoz hasonlóan – a közterületi építések (például a járdakialakítások) után lehetővé kellene tenni az áfa visszaigénylését.

Hiányolnak egy olyan kormányzati szervet is – legalább egy államtitkárságot –, amely az építésügyet koordinálná. Emellett – állítják – az államnak a felújításokat is jobban kellene támogatnia, ez ugyan a lakásszámot nem növelné, de az építőiparon sokat segítene, és csökkenthetné a jelentős energiafüggőséget is. 3. oldal

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.