BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapesten bővít a KCI

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Kinetic Concepts, globális orvostechnológiai vállalat egy éve avatta fel budapesti globális szolgáltató központját, ahol a nulláról kezdve ma már közel 200 magyar szakember dolgozik. A jövő évben újabb országok kiszolgálásával a tervek szerint megduplázódik a dolgozói létszám.

Tovább bővíti álláshelyei számát a KCI Hungary, a jelenlegi közel 200 fős állomány a budapesti szolgáltató központban egy éven belül megduplázódik – mondta a Világgazdaságnak Adriano Cito, a társaság ügyvezető igazgatója.

A gyógyászati technológiával foglalkozó amerikai Kinetic Concepts Inc. (KCI) globális szolgáltató központját tavaly ősszel nyitotta meg Budapesten. Tavaly szeptemberben 50 emberrel indultak, majd márciusra elérték a 150-es létszámot is, jelenleg 185 emberük van a budapesti központban. „Az év végéig elérjük a 200-as létszámot, majd további több száz fő felvételében gondolkodunk. Pontos számot nehéz mondani, de a jövő év végéig körülbelül megduplázzuk a jelenlegi állományt” – állítja a hazai egység vezetője.

A cég a Budapestre településről szóló döntést még 2009 végén hozta meg, a végső lokációt 5 kontinens 35 országából választották ki. A központ létrehozásáért valóságos harc alakult ki a lehetséges országok között. Továbbra is számos külföldi állami kereskedelemfejlesztési társaság képviselője keresi meg ajánlatával Citót, aki azonban azt állítja, hogy teljes mértékben elégedett a magyar központ kialakításával. Az amerikai vállalat a jól képzett, felkészült és több idegen nyelvet beszélő munkaerő, az életminőség, valamint a főváros stratégiai földrajzi elhelyezkedése miatt döntött úgy, hogy Budapesten hozza létre globális szolgáltató központját.

A szakember elmondta, hogy egy teljes mértékben új központ ünnepli fennállásának első évét, ilyen megelőzően nem létezett sehol a világon. A cég jelenleg

Európa egy részében – Svájcban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában, valamint Nagy-Britanniában – lát el tranzakcióalapú funkciókat – így például szállítói és vevői követelések kezelését és beszerzést –, valamint adminisztrációs és HR-tevékenységet. A globális rendszer átvétele folyamatosan történik, így októbertől többek között az olasz piacért is a budapesti központ lesz a felelős, emellett a kezdetektől fogva Kanada és Egyesült Államok tartozik Budapesthez. Andriano Cito azt is elmondta, hogy 50-60, korábban Indiába kiszervezett munkahelyet is átköltöztettek Budapestre. Ennek hátterében az áll, hogy a magyar munkaerő összehasonlításban rendkívül gyorsan elérte az elvárt szolgáltatási színvonalat, ráadásul a budapesti központ semmivel sem drágább, mint a külső partner által Ázsiában végzett munka. A központ megnyitásával a társaság nevéhez fűződött a tavalyi év egyik legnagyobb ingatlanpiaci tranzakciója is az eredeti kibérelt 2500 négyzetméternyi irodaterülettel, azonban a KCI – az eredeti bérleti szerződésben szereplő opciók lehívásával – a létszám mellett a bérleményt is tovább bővíti 4200 négyzetméterre a Váci úti Capital Square irodaházban.

Az amerikai cég kétmilliárd dolláros éves bevételéből 400 millió az Európai Unió országaiból származik. A társaság termékei helyi disztribútoron keresztül Magyarországon is elérhetők.

A magyar munkaerő rendkívül gyorsan elérte az elvárt szolgáltatási színvonalat


Andó Patrik A magyar munkaerő rendkívül gyorsan elérte az elvárt szolgáltatási színvonalat-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.