BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Influenza ellen alig védekeznek a cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nagyjából felére csökkent tavaly a költségtérítéses, influenza elleni védőoltások száma. Pedig az átlagbér fölötti havi jövedelemnél már nemcsak a cégek járnak rosszul a táppénzzel, hanem az alkalmazottak is. Oltóanyagból az idén is van elég.

Tavaly hozzávetőlegesen százezer, nem az állam által finanszírozott influenza elleni vakcina fogyott el Magyarországon, ez alig fele a megelőző évinek: ez annak ellenére így van, hogy mind a cégeknek, mind a dolgozóknak egyre nagyobb károkat okoznak a megbetegedések – közölte lapunkkal Labancz László, a Sanofi Pasteur magyarországi igazgatója.

Az igazgató szerint az influenza a munkáltatók számára számos költségelemmel jár: a közvetlen elem a táppénz, amelynek első két hetét Magyarországon a munkáltatónak kell fizetni. Ehhez jön közvetett elemként az a bevételcsökkenés, amelyet a beteg dolgozó kiesése okoz, amely a táppénz összegének akár a nyolc-tízszerese is lehet. A kiesésből adódó bevételcsökkenés persze nagyobb is lehet, ha az adott cég számára nehezen pótolható, specifikus területen dolgozó vagy vezető beosztású munkatársról van szó. Az influenza ugyanakkor az alkalmazottak számára sem jó: a Magyarországon érvényben lévő táppénzszabályozás miatt a minimálbérnek legalább a kétszeresét megkereső dolgozónak már nem éri meg táppénzre mennie, hiszen ebben az esetben – a maximált juttatás miatt – mindenképpen bevételkieséssel kell számolnia.

Az influenza elleni védekezés tehát minden érintett alapvető érdeke, hiszen a vakcina ára eltörpül az esetleges megbetegedések okozta károkhoz képest – mutatott rá Labancz László. Ez persze nemcsak Magyarországra, hanem minden, legalább közepesen fejlett országra igaz, hiszen az egy vakcinára jutó 2000-3000 forintos ár normál gazdasági körülmények között – ahol nem extrém módon alacsonyak a bérek – mindenképpen megtérül.

Az igen fejlett állami ellátórendszer miatt egyébként hazánk nem áll rosszul az influenza elleni védekezés terén: az évi 10-13 százalékos oltottsági arány a régiós országokéhoz képest kifejezetten jónak számít. Más kérdés, hogy ez még mindig nagyjából a fele a fejlett nyugat-európai országokban megszokott aránynak.

A nyugat-európai átlaghoz képest relatíve alacsony oltottsági arányért ugyanakkor Labancz László szerint nem csak a magyarországi vállalkozások nemtörődömsége okolható. A lakosság nagyobb része ugyanis egyáltalán nem foglalkozik az influenza problémájával, lusta beoltatni magát, vagy egyszerűen csak fél magától az oltástól. Ha pedig megbetegszik, akkor többnyire igyekszik nem kivonni magát a munkavégzés alól, amelynek két komoly következménye is van: egyrészt potenciálisan megfertőz másokat, másrészt munkájának hatékonysága a töredékére csökken. A magyarországi oltási arány növekedését az sem segíti, hogy a munkáltatók – még ha finanszírozzák is az oltást – nem kötelezhetik arra az alkalmazottakat, hogy beoltassák magukat.

Az influenza elterjedtsége egyébként világszerte elég homogén képet mutat, ezt a különböző földrészeken fekvő országokban elvégzett felmérésekből világosan kiderül. A statisztikák szerint a világ népességének hozzávetőleg a tíz százaléka minden évben megkapja a vírust. Kiemelten veszélyeztetettnek számítanak ugyanakkor az idős emberek és a gyermekek, illetve azok, akik zárt helyen, nagyobb közösségekben dolgoznak. Az objektív megítéléshez az is hozzá tartozik – hangsúlyozta az igazgató –, hogy az influenza önmagában nem halálos kór: csak akkor fordulnak elő halálesetek, ha egyéb betegség is jelen van a szervezetben. Ezzel együtt az influenza – és nem a nátha – minden esetben lázzal és legalább egyhetes munkaképtelenséggel jár, és pontosan ebből következnek az általa okozott jelentős gazdasági károk is.

„Az állammal kötött szerződés alapján már kiszállította az Omninvest az 1,3 millió adag, térítésmentesen kapható védőoltást az egészségügyi készletgazdálkodási intézetnek” – mondta lapunknak Németh Zsolt, a cég szóvivője. A WHO-tól és az európai járványügyi hatóságtól kapott vírustörzs alapján az idén háromkomponensű lesz a vakcina. Tartalmazza a két évvel ezelőtt pandémiát okozó H1N1, valamint a szezonális fertőzést okozó A és B vírustörzseket. A készletekből jut a patikáknak is, az oltóanyagot a gyógyszer-nagykereskedők közvetítésével rendelhetik meg, a fogyasztói ár várhatóan 1500–2000 forint között lesz.

A hírre, mi szerint a kormány államosítani akarja a hazai influenzaoltóanyag-gyártást, Németh Zsolt úgy válaszolt: „Támogatjuk, hogy az állam a védőoltásgyártásra az eddiginél is nagyobb figyelmet fordít, ez egybeesik a cég stratégiájával. Ugyanis ez erősíti a védelem biztonságát, amely fontos egészségpolitikai és nemzetgazdasági érdek. Folyamatosan egyeztetünk a szaktárcával, s megfelelő időben ők adnak majd tájékoztatást.”

Korábban lapunk beszámolt arról, hogy több vizsgálat is indult a cég ellen, amellyel a rendszerváltást követően a Boross-kormány kötött szerződést a hazai influenza-oltóanyag gyártására. Vizsgálták a Gyurcsány-kormány által nyújtott 2 milliárd forintos fejlesztési pénzt és a cég tulajdonosi hátterét is. Az Omninvest jelenleg egy Romániában bejegyzett cég tulajdonában van, amelyen egyenlő arányban osztozik az öt magyar ügyvezető.

Október közepén egyeztetés

Október közepén hívja össze az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a háziorvosokat, hogy együtt készüljenek fel az idei influenzaszezonra – tájékoztatott a szolgálat sajtóosztálya. Az idei járványt az előző évek tapasztalatai alapján prognosztizálják a szakemberek. A védekezéshez szükséges, a szakorvosok által kockázati csoportokba sorolt embereknek 1,3 millió adag térítésmentes vakcinát gyártott le a Pilisborosjenőn működő Omninvest Oltóanytermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft. az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott vírustörzs alapján. Az egészségpénztár listáján csupán egy nemzetközi cég által gyártott influenzavakcina szerepel, amelynek árához 25 százalékos tb-támogatás jár. Ha valaki más oltóanyaggal kívánja beoltatni magát, úgy annak a teljes árát kell megfizetnie. A vakcinák receptkötelesek. Tavaly 1,024 millió felnőtt kért térítésmentes oltást, a kisgyermekek 5000 adagos vakcinakészletéből 3500 fogyott el. A múlt év őszétől ez év májusig tartó szezonban 300 ezren betegedtek meg.




VG-összeállítás Október közepén egyeztetés Október közepén hívja össze az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a háziorvosokat, hogy együtt készüljenek fel az idei influenzaszezonra – tájékoztatott a szolgálat sajtóosztálya. Az idei járványt az előző évek tapasztalatai alapján prognosztizálják a szakemberek. A védekezéshez szükséges, a szakorvosok által kockázati csoportokba sorolt embereknek 1,3 millió adag térítésmentes vakcinát gyártott le a Pilisborosjenőn működő Omninvest Oltóanytermelő és Kutatásfejlesztő Kereskedelmi Kft. az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott vírustörzs alapján. Az egészségpénztár listáján csupán egy nemzetközi cég által gyártott influenzavakcina szerepel, amelynek árához 25 százalékos tb-támogatás jár. Ha valaki más oltóanyaggal kívánja beoltatni magát, úgy annak a teljes árát kell megfizetnie. A vakcinák receptkötelesek. Tavaly 1,024 millió felnőtt kért térítésmentes oltást, a kisgyermekek 5000 adagos vakcinakészletéből 3500 fogyott el. A múlt év őszétől ez év májusig tartó szezonban 300 ezren betegedtek meg. Kevés piaci szereplő Magyarországon két úton lehet influenza elleni vakcinához jutni. Az állam térítésmentesen biztosítja az oltás lehetőségét a kiemelt kockázati csoportba tartozók – idősek, krónikus betegek – számára, akik a háziorvosnál oltathatják be magukat. A térítésmentes körbe nem tartozók gyógyszertárban szerezhetnek be oltóanyagot, jellemzően 1500 és 2000 forint közötti áron. A térítésmentesen adható vakcinákat az állammal kötött szerződés alapján az Omninvest gyártja. A piaci alapon kínált vakcináknál a Sanofi Pasteur nagyjából 50 százalékos részesedéssel rendelkezik – amely jelentős részben az új, fájdalommentes oltást biztosító fecskendőnek köszönhető –, a maradék hányadon pedig az Omninvest és két-három másik gyártó osztozik.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.