BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keresik a különlegességeket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A piaci átlagnak megfelelően a belvárosi tetőtéri lakások árai is 20 százalékkal estek Budapesten

Valamivel kevesebben vesznek tetőtéri lakást a pesti oldal belső kerületeiben, a megkötött tranzakciók esetében pedig az ingatlan értéke nagyjából ötödével csökkent a válság óta. Eladni 100 négyzetméter alatt könnyebb, egy kuriózumnak számító, jó kilátású lakásnál garantált a siker.

Tágas, napfényes lakás kilátással a Dunára, a budai hegyekre vagy éppen a Hősök terére, saját használatú erkéllyel, ahol rendezett sorban állnak a gondozott növények – ez így együtt igen jól hangzik, ki ne vágyna minderre? Ha a felsoroltak a város felett nemritkán hat-hét emelettel találhatók, akkor már egyre vonzóbb a belváros a különleges lakást keresőknek. Budapest központjában – főleg az V. és VI. kerületben – számos lehetőség kínálkozik ebben a szegmensben, de persze az elmúlt évek ingatlanpiaci eseményei itt is éreztetik hatásukat.

„Jelenleg nincsenek egyértelmű jelek a piacon. Ami biztosan látszik, hogy az új építésű tetőtéri lakások kelendőbbek a kerületben, tapasztalatom szerint van rá igény az ingatlant keresők körében, sőt páran építkeznének is – mondta a Világgazdaságnak Szomolánkai Ádám, a Duna House VI. kerületi irodájának vezetője. – Azt azért hozzá kell tennem, hogy a kereslet a legtöbb esetben nyomott árakkal párosul a kerületben” – hangsúlyozza a szakember. A megkötött tranzakciók alapján elmondható, hogy maguknak inkább a külföldiek keresnek, náluk nem tapasztalható a befektetői gondolkodásmód, míg kimondottan befektetési céllal a magyarok vesznek ilyen típusú ingatlanokat, ugyanis most igen jó áron lehet vásárolni. Egy példát említve az iroda vezetője elmondta, a 4-8 éve épített, akkor felkapottnak számító Szív utcai új építésű lakások ma jóval alacsonyabb áron érhetők el, mint a válság előtt. Szomolánkai az árváltozást érzékeltetve kiemelte, a négy-öt éve 23 millióért gazdát cserélt lakásokért több esetben ma csak 18 milliót kell fizetni a VI. kerületben, és így sem lehet gyors eladással számolni, azonban vannak utcák, amelyekben a tulajdonosok inkább nem vesznek tudomást az árak csökkenéséről. Az Andrássy úton vagy a Benczúr utcában a legtöbb esetben semmit nem esett vissza az ingatlanok négyzetméterára, a tulajdonosok ezekben az utcákban és azok környékén inkább kivárnak. A keresett árkategória a kerület belső részében egy utólag felépített, saját tetőteraszos lakás esetében nagyjából a 30–50 millió forint közé tehető. A VI. lerület körúton kívül eső részén (kivéve a diplomatanegyedet) a Duna House-nál azt tapasztalták, hogy külső kerületekben piacra kerülő tetőtéri lakás sokkal nehezebben talál gazdára, már csak azért is, mert ezek jellemzően alacsonyabb színvonalúak, vagy éppen nincs a házban lift. A magasabb árszinteken exkluzívabb, panorámás, több esetben loft lakást kínálnak, amelyekre mindig lesz kereslet 45-50 millió forintos áron. Akik ennyi pénzt kiadnak a belvárosban egy tetőtéri lakásért, azok már magas színvonalat várnak el, és nem akarnak további átalakításokat végezni.

„Az V. kerületben jelenleg silányabb a kínálat, mint korábban, ez döntően annak tudható be, hogy sokkal kevesebb az új építés, mint más kerületekben” – mondta Szikra Judit, a Duna House egyik V. kerületi irodájának vezetője. Itt meghatározó, hozzávetőleg 20 százalék körüli árcsökkenést figyeltek meg a társaságnál, azonban még így is drágán, sok esetben 800 ezer forint/négyzetméter áron kínálnak tetőtéri lakásokat. Az árak zuhanása miatt természetesen érdemes befektetési céllal nézelődni a kerületben, főleg ha jó kilátású, igazi kuriózumnak számító ingatlant találunk a piacon Száz négyzetméter alatt könynyebb összehozni az eladókat és a vevőket, míg e felett igen nehéz megtalálni a vásárlókat.

Andó Patrik-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.