BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb lesz a borravaló

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kevesebb pénz jut az idén a bormarketing pályázatokra, miután a termelés és a fogyasztás visszaesése miatt kevesebb jut a kasszába. A minőségi bor fogyasztói ára tartósan magas, így a kampányok rendszeres fogyasztásra sarkalló üzenetének sikere is kétséges.

Száznál is több vendéglő és borszaküzlet vett részt szeptember 21-én, az első idei borszerdán a magyar borokat és a kulturált borfogyasztást népszerűsítő kampányban. Az akcióhoz csatlakozó éttermek ezen a napon 50, a kereskedők pedig legalább 10 százalékos kedvezményt adnak minőségi magyar fehérboraik listaárából. „Pontos, összesített adatokat még nem tudok mondani a borszerdáról, de az eddigiek alapján jól sikerült az esemény. Korábban voltak olyan félelmek, hogy nem jelentkezik elegendő étterem, ám végül ez nem igazolódott” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Simon Péter. Az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója hozzátette: „szakmai vita folyt arról is, hogy a vendéglátós borfogyasztást hogyan lehetne felfuttatni. Jelenleg ugyanis a kereskedelemben és a vendéglátásban erősen túlárazottak a borok.

A bor azonban alapvetően nem drága cikk, a nemzetközi piacokon, például Németországban 1-5 euró körüli áron adnak egy palacknyi bort, ezért már jó közép, vagy akár felsőkategóriás minőséget lehet kapni. Természetes, hogy erre egyéb költségek és adók is rárakódnak, mire a fogyasztóhoz kerül. A végén azonban azt látjuk, hogy sok esetben indokolatlanul drágul meg a bor” – fejtette ki Simon. Az igazgató hozzátette: „örvendetes ugyan, hogy az elmúlt húsz évben sokkal igényesebbé váltak a fogyasztók, azonban ez, és az ezt kihasználó túlárazás már a forgalmazásnak árt. Ezt a rossz irányt megfordítandó vezettük be a Borszerdát, amelynek üzenete, hogy az éttermi borfogyasztás elérhető.”

További részletek a Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.