BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel az acélmű-megállapodás

NAGYBERUHÁZÁS A Vorskla Steel beruházásával a záhonyi átrakó is jól járhat

Hamarosan aláírhatják a Záhony közelében építendő ukrán acélhengermű állami támogatásáról szóló megállapodást. „A vállalkozást a kormány ugyanúgy kiemelt befektetésként kezeli, mint a kecskeméti Mercedes-beruházást” – válaszolt a Világgazdaságnak Bogáti János, a projekt új miniszteri biztosa. Felpörögtek az események a 2007-ben indult, de a válság által lelassított, Záhony közeli acélberuházás előkészítése körül. A 650 millió eurós projekt részeként építendő acélhengermű a Fényeslitke–Komoró ipari parkban létesülne.

Az ukrán hátterű Vorskla Steel Hungary Kft. és a Kraz Logistics Kft. párosa már 2009-re előkészítette a projekt terveit és megszerezte szinte az összes szükséges engedélyt, de a finanszírozást a megromlott gazdasági körülmények miatt már nem tudták megoldani. Információnk szerint azonban 2010 végére, ez év elejére az ukrán anyavállalat rendbe tette pénzügyeit, a múlt év második felében pedig újraindultak az egyeztetések az új magyar kormánnyal. Ennek során körvonalazódott egy olyan támogatási modell, amely elnyerte az ukrán fél tetszését is.

„Nagyon sok tárgyalási fordulón vagyunk túl, s hamarosan megszületik a beruházáshoz kapcsolódó támogatásról szóló megállapodás. A vállalkozást a kormány ugyanolyan kiemelt befektetésként kezeli, mint Kecskeméten a Mercedes autógyárét” – válaszolt a Világgazdaságnak Bogáti János, aki szeptember 1-jétől a Záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési program részeként a két említett társaság beruházásainak miniszteri biztosa. Megbízatása 2012. március 1-jén jár le. A megállapodás aláírása előtt azonban a támogatás mértékéről nem kívánt nyilatkozni, ahogyan a finanszírozás további részleteiről sem.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy az úgynevezett egyedi kormánydöntéssel odaítélt komplex támogatási formában (EKD), közvetlenül a projekt részeként nem egészen 100 millió euróból létesülő logisztikai központ kialakítását segítik ezzel a speciális eszközzel. (Maga az acélmű egyébként nem kaphat támogatást.) A komplex csomag hagyományosan számos elemből állhat össze, többek között különféle adókedvezményekből vagy éppen munkahely-teremtési támogatásból. Úgy tudjuk, az ukránokkal közvetlenül továbbra is Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium volt államtitkára tárgyal.

Korábbi hírek szerint 800, újabb információink szerint akár 1000 fő foglalkoztatására is lehetőség lesz a hengerműhöz kapcsolódóan. A példaként hozott Mercedes-beruházás egyébként 800 millió euróba került, 2500 munkahelyet teremtett és 29,7 milliárd forint állami támogatást kapott.

Még nem dőlt el, hogy vásárlásként vagy bérelve jut a Vorskla Steel az általa használandó földterülethez.

A beruházók korábban arról tájékoztattk lapunkat, hogy Fényeslitkén egy két lábon álló projektnek csak az egyik fele lenne. A másik fele 1250 milliárd euróba kerül és Ukrajában valósulna meg: Poltavában hamarosan átadnak egy kohászati üzemet, és lesz egy évi 3 millió tonnás hengermű is.

A beruházás hazai szakaszának első lépcsőjében évi 2,5 millió tonna meleghengerművi kapacitás jön létre, ennek alapanyagát Poltavából küldenék. A második lépcsőben megduplázódna a kapacitás, de az ötmillió tonnán belül már egymillió tonna hidegen hengerelt lemez is lesz.

Az ukrán beruházók eredetileg szerették volna, ha az alapanyag-szállítás vízi úton történne, egy tiszai kikötő felfejlesztésével. Makszim Praszolov, a Vorskla Steel AG marketing- és kommunikációs vezetője még úgy is vélekedett a lapunk megkeresésére, hogy sok szempontból ezen múlik az üzem felépítése. A 2013-ig szóló Közlekedésfejlesztési operatív program azonban nem tartalmazza a felső-tiszai hajóutak kotrását, fejlesztését, és környezetvédelmi aggályok is felmerültek a megoldással kapcsolatban. „Az ukránok már letettek a vízi szállítás igényéről, az árut vasúton fogják továbbítani” – mondta most Bogáti János. Úgy tudjuk, erről még nincs megállapodás, de a záhonyi átrakónak jó esélye, mérsékelt kihasználtsága miatt pedig nagy szüksége is lenne a megbízás elnyerésére.

A Vorskla az ország egyetlen jelentős acélipari társaságának, a szintén ukrán hátterű, bár közvetve másfél éve orosz ellenőrzésű Dunaferrnek támaszt versenyt. A Dunaferr meleg- és hideghengerművel rendelkezik, de előállít idomacélokat, tűzihorganyzott és egyéb bevonatos termékeket is.

Ukrán magánkézben

A Kraz Logistics feladata a Vorskla acélberuházásának telepítése lesz. A projektre összeállt két hazai társaságot egy-egy, azonos címen bejegyzett ciprusi cég ellenőrzi, a Vorskla Steel Holdings Ltd. és a Kraz Holdings Cyprus Ltd. Előbbi a svájci bejegyzésű és a poltavai acélművet is tulajdonló Ferrexpo AG-val együtt Konsztantin Zsevago ukrán üzletemberé.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.