Megalapozott pénzügyi tervezés a sikeres projektek alapja
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA hazai kkv-k erőre kaptak, az ősz rengeteg új forráslehetőséget hozott, és ahogy látható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati menetrendjében, aki beruházni, fejleszteni szeretne, nem fog unatkozni ebben az évben – mondta Semperger-Dorogi Kinga, a ProjectMine Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Véleménye szerint a hazai projektfinanszírozás kapcsán érdemes a sikeres projektgazdákat meghallgatni, mert rengeteget tanulhatunk tőlük.
A régiós forrásokért amúgy is nagy a verseny, és az látható, hogy a kellemesebb feltételek és könnyebb kiírások mellett a beadott pályázatok számát még mindig lehet növelni. Talán az ősz hozza meg az újszerű pénzügyi eszközök, a kedvezményes hitelek, a tőkebevonást segítő megoldások és a kockázatitőke-kihelyezések sikerét is, mivel eddig ezen eszközök igénybevétele inkább szkeptikus hozzáállással társult a vállalkozások részéről, az idegen tőke bevonásától pedig láthatóan sokan idegenkednek. A Világgazdaság konferenciáján a szakember az Európai Unió által finanszírozott pályázati lehetőségek mellett számos egyéb pénzügyi eszközzel, kedvezményes hitellel, finanszírozási konstrukcióval ismerteti meg az érdeklődőket, valamint azokkal a tervezési és üzleti folyamatokkal is, melyek segítségével ezen pénzügyi eszközök hatékonyan beépülhetnek a vállalkozás életébe. „Nem kell félni a sokszor bonyolult nevű pénzügyi tervezői eszközöktől, azok használata kiegyensúlyozott üzleti tervezést, a későbbiekben pedig egyensúlyban tartható cash flow-t tud a cégen belül teremteni, folyamatosan ellenőrizhetővé válnak a folyamatok. Egy kis projektnél is szerencsés, ha készül megvalósíthatósági tanulmány. Nagyon sok későbbi probléma kikerülhető ezekkel a pénzügyi tervező eszközökkel” – vallja a ProjectMine ügyvezetője.
Semperger-Dorogi Kinga egy élő és sikeres példát is említett, hogy miként fejlődött a tiszaalpári székhelyű Czinege Manufaktúra Vesszőárugyártó és -forgalmazó Kft. kis családi vállalkozásból közepes céggé, alkalmazva a tudatos pénzügyi tervezést és azokat az eszközöket, amelyeket a pályázatok mellett a ProjectMine Kft. segítségével hívtak életre. A családi manufaktúra egy a régióban december 31-ig nyitva lévő telephelyfejlesztést támogató Dél-alföldi operatív programcsomag segítségével indult el, s egy 22 millió forintos projektet valósított meg. A cél a telephely modernizációja volt, s az épületi funkcióváltás és munkahelyek megőrzése mellett új állások teremtését is vállalták.


