BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy az érdeklődés a kkv-s kiírások iránt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
EU-pályázatok A bővülő lehetőségek egyre több céget csábítanak uniós forrás bevonására

A pályázó vállalkozások negyede már nyert az Új Széchenyi-tervvel – mondta el a Világgazdaságnak Barta E. Gyula, a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ, a gazdaságfejlesztési pályázatok kezelését végző közreműködő szervezet vezérigazgatója. Nagy érdeklődés mellett továbbra is erősödik a pályázói kedv, különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások részéről. A március elseje óta beadható pályázatokra 5123 igény érkezett be, 2600 esetben már a támogatást is megítélték – összegezte a vezérigazgató.

Az Új Széchenyi-terv kiírásai között a legnépszerűbbek a könnyített eljárásrendű, úgynevezett A-s pályázatok. Ezek közül a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztése címűre érkezett darabszám szerint a legtöbb pályázat, ez a mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseihez, információtechnológiai fejlesztések megvalósításához biztosít vissza nem térítendő támogatást.

Az Új Széchenyi-terv vállalkozásfejlesztési pályázatai közül szintén nagy érdeklődés kíséri a Mikrovállalkozások fejlesztése kiírást. A mikrohitellel kombinált pályázat újszerű: vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt együtt nyújt a mikrovállalkozások technológiai fejlesztésére, korszerűsítésre. Így lehetővé válik, hogy igen csekély, 10 százalékos önerővel igényelhessenek vissza nem térítendő támogatást a vállalkozások, mivel a dotáció mellett a konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelt is biztosít. A fejlesztés ez esetben szinte teljes mértékben állami forrásból valósul meg – mondta Barta E. Gyula. A mikrovállalkozások a pályázat keretében eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlanberuházásra, valamint információtechnológia-fejlesztésre igényelhetnek támogatást. A vissza nem térítendő támogatás összege legalább egymillió, legfeljebb négymillió forint lehet, a visszatérítendő támogatás összege legalább egymilliótól nyolcmillió forintig terjedhet – mutatta be a lehetőségeket a vezérigazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.