Cégvilág

Éjszakai stop: Súlyos gondok lehetnek az európai légiközlekedésben

Németország legnagyobb repülőterén, Frankfurtban ez év december 21-től kezdve éjszaka nem szállhatnak fel és le repülőgépek. Ezért a téri menetrendben szereplő járatok este 23 óra és reggel 5 óra között nem közlekednek – közölte a hesseni közigazgatási bíróság.

A lakossági éjszakai nyugalma érdekében indított eljárás még 2009-ben kezdődött, végleges döntést pedig az év végén vagy jövő év elején várnak a szövetségi közigazgatási bíróságtól. Amíg erre nem kerül sor, addig érvényben marad a korábbi bírósági döntés, amely tiltja az éjszakai légiközlekedést Frankfurt körzetében – jelenti az AFP.

Az a tény,hogy a bíróság akár rövid távra betiltja az  éjszakai járatokat,"rendkívül súlyos helyzetet teremt" mind a vállalatok, mind az utasok számára - közölte a repülőteret üzemeltető Fraport. A tilalom kihatással lesz a globális légi összeköttetésekre, hiszen Frankfurt az egyik legfontosabb európai légiforgalmi csomópont. A negatív következményekkel kapcsolatos aggodalmait kifejezte a Lufthansa is. A legnagyobb európai légitársaság szóvivője kijelentette, hogy a téli időszakban egy ilyen rövid távú szüneteltetés is jelentős gazdasági  károkkal jár.

 Az itélet megkönnyebbülést jelentett a repülőtér ellenfelei sámára. "Csak kis időszakról van ugyan szó, de ez egy lépés a helyes irányba" - hangoztatta Helmut Kahn, a Bündnis der Bürgerinitiativen" polgári szövetség szóvivője.   

légijárat repülőtér éjszaka Frankfurt reptér
Kapcsolódó cikkek