BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éledezik a flottafinanszírozási piac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem alakult rosszul 2011 első fél éve a flottaüzletág szempontjából, hiszen a bázishoz képest bő harmadával nőtt a finanszírozott összeg. A közeljövő kilátásait illetően ugyanakkor óvatosan nyilatkoznak a nagyobb szereplők.


Bő egyharmadával növekedett a flottafinanszírozás értéke 2011 első felében, és meghaladta a 25 milliárd forintot – derül ki a Magyar Lízingszövetség adataiból. A lapunknak nyilatkozó lízingcégek számára sem alakult rosszul az év eddigi időszaka, ám a kilátások nem egyértelműen pozitívak.

Pituk Attila, a CIB Lízing gépjármű-finanszírozási igazgatója szerint 2011 sikeres évnek tekinthető a flottafinanszírozás szempontjából a csoportnál. A bővülés jelentős, időarányosan több mint 40 százalékos expanzió figyelhető meg a bruttó gépérték tekintetében. A finanszírozott összegek még ennél is nagyobb mértékben, több mint 50 százalékkal emelkedtek. Ebben az évben – mutatott rá az igazgató – sok tényező kedvezett az amúgy is szükségszerű flottacseréknek.

Anderle Ádám, a Lombard Lízing csoport vezérigazgató-helyettese szerint határozott fellendülést mutat a flottafinanszírozás piaca az idén: a múlt év azonos időszakával összevetve 30 százalékos növekedés tapasztalható a cégcsoportnál, amely mögött a korábbi évek elhalasztott beruházásainak és új ügyfélcsoportok megjelenésének hatása egyaránt érződik.

Hasonló tendeciákról számoltak ba a magyar piacon vezető LeasePlan Hungária Zrt.-nél is: az új személygépjárműveknél az egy évvel korábbihoz képest nőtt a bruttó eszközérték. Ez a LeasePlan flottájában is tükröződik a növekvő átlagos cégautóértékben, amely ebben az évben adóval és illetékkel már eléri a bruttó hatmillió forintot. A finanszírozásban 20 százalékkal emelkedett az euróalapú szerződések aránya – a tavalyi 45-ről 55 százalékra, így mára a LeasePlan-nél az európai valuta túlsúlya jellemzi a finanszírozott portfóliót. Emellett – a korábbi tendenciát követve – tavalyról ez évre a dízelautók aránya további 10 százalékkal nőtt a LeasePlan-flottában, így ma már öt gépkocsiból mindössze egy benzinüzemű.

Az ügyféligényeket tekintve a CIB Lízingnél két tendenciát látnak a piacon: az ügyfelek egy része kizárólag finanszírozást keres, számukra a legfontosabb a legkedvezőbb kamat. A másik irány a komplex szolgáltatások felé mutat. Itt a minél teljesebb körű kiszolgálást keresik a partnerek egészen apró részletekbe menően (autópálya-matrica, mobilparkolás, sofőrszolgálat, cafeteriaprogramok). Az viszont mindkét körre egyaránt jellemző, hogy minimalizálni kívánják a kockázataikat. Egyre többen keresik a forintalapú konstrukciókat, elkerülendő az árfolyamkockázatokat. Emellett törekednek a futamidő végi elszámolási kockázatok finanszírozóra/flottakezelőre/márkakereskedőre történő áthárítására. A LeasePlan tapasztalatai szerint az ügyfelek részéről a flottakezelés területén a megfelelő ár-érték arányú szolgáltatás mellett fokozódó igény mutatkozik a mindenre kiterjedő és átlátható költségriportokra, valamint a tervezést és üzemeltetést egyszerűsítő további szolgáltatásokra.

Az idei kedvező fejlemények ellenére gyors további bővülést egyik szereplő sem vár a hazai flottapiacon. Pituk Attila szerint számos tényező a további bővülés ellen hat 2012-ben: a gazdaság növekedési kilátásai, a vállalatok beruházási kedvének alakulása, a magas üzemanyagár, amelyet a tervezett jövedékiadó- és áfaemelés még tovább emel, csak néhány kiragadott elem, amely ennek irányába hat. A cégautóadó 2012-es tervezett jelentős emelésének hatására egyre több cég próbálja minimalizálni gépkocsihasználatát, járműparkját. Ellenpólusként ott van az immár három éve halasztott flottacserék kényszerű megvalósítása, ez azonban aligha elegendő a tényleges bővüléshez.

Óvatosan fogalmazott a kilátások kapcsán Anderle Ádám is: véleménye szerint az elhalasztott beruházások pótlása rövid távon mindenképpen erősíteni fogja a forgalmat, azonban a jövő év adószabályainak várható változása, illetve a gazdasági kilátások akár kedvezőtlen hatással is lehetnek a gépjármű-értékesítés, azon belül a flottafinanszírozás forgalmára. „Egyelőre bizakodóak vagyunk a folytatást illetően, mivel a flottafinanszírozás konstrukcióinak alapvető előnyei egyértelműen kedvezők a vállalatok számára bármely más finanszírozási formával szemben” – tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.