BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piros jelzést kapott a zöldenergia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nem remélhető, hogy a jövő év közepe előtt megszületik a megújulóalapú és az alternatív energiatermelés támogatásának új rendszere (Metár) – értesült Az ÁramÁra blog döntéshozó-közeli forrásból. Ezzel az energetikai kormányzat legalább másfél évvel tolja ki a megújuló energiaforrásokon alapuló új energiatermelő kapacitások létesítését célzó beruházásokat.

Az egyeztetések ugyan folynak, de a blog úgy tudja, sem a Magyar Energia Hivatalban, sem a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban nem állnak rendelkezésre azok a számítások, amelyek alapján meg lehetne határozni az egyes energiatermelési módok

támogatási sarokszámait. Az ÁramÁra iparági forrásai szerint a késlekedés miatt akár egy-másfél milliárd eurónyi beruházás is elmaradhat.

A csúszás azért is meglepő, mert az új kormány egy alapvetően ambiciózus és a szakma szerint reálisan megvalósítható stratégiai dokumentumot készített tavaly. A Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010–2020 című dokumentumot (NCST) több körben is egyeztette – túllépve az Európai Unió által elvárt megújuló-részarányon –, 14,65 százalékos célértéket tűz ki elérendőnek 2020-ra. Ráadásul már ez a dokumentum is kiemelten szükségesnek nyilvánította az átlátható és kiszámítható támogatási rendszert.

A Metár egyébként nem az első létfontosságú dokumentum a megújulóalapú energiatermelést érintően, amelynek csúszása jelentősen hátráltatja a beruházásokat. Már az NCST is éppen hogy csak elkészült határidőre, és az energiastratégia is kilenc hónapos csúszással született meg mostanra.

Irány a szomszéd ország!

Ha nem itt, máshol megtalálhatja a számítását a befektető. A szomszédos államok tárt karokkal, egy fokkal stabilabb támogatási rendszerrel várják őket. Mivel a finanszírozási, hitelezési lehetőségek a válság okán korlátozottak, a berendezések elérhetősége a növekvő igények folytán szűkös, az a beruházó, amely más országba telepíti termelőkapacitásait, nem fog fél év múlva Magyarországra is erőművet építeni – véli a blog írója.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.