BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Telt házasak a napelemes Nanobusz rendezvényei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Programtervek Eddig mindenhol telt ház volt a Nanobuszon, amelyet az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézete a nanotechnológia népszerűsítésére hozott létre. A Tudomány Hídja budapesti és a Kutatók Éjszakája miskolci rendezvényein akár két órát is hajlandók voltak sorban állni az érdeklődők azért, hogy bejussanak. A 36 négyzetméteres járművön LED-ek világítanak, padlózata különleges antibakteriális burkolatú, áramellátásának egy részét pedig napelemek biztosítják.

A Nanobusz – amelyet 6,5 millió forint európai uniós, 15 milliós állami és 8 milliós vállalkozói támogatással hoztak létre – a közeljövőben Nagykanizsára, Kecskemétre, Zalaegerszegre, Kisvárdára és Hajdúböszörménybe megy. „A terv az, hogy a Csodák Palotája szervezésében három év alatt az ország minden olyan településére eljusson a busz, ahol középiskola van” – mondta Szakolczai Krisztina projektmenedzser. A tapasztalatok és a nagy érdeklődés alapján a szervezők úgy döntöttek, a jövőben előregisztrációval

teszik még gördülékenyebbé

a nanovilág működését bemutató rendhagyó fizika- és kémiaórák lebonyolítását. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.