BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a válságon a német gépipar

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az EMO Hannover 2011-en a hangsúly a fenntarthatóság és a hatékonyság növelése érdekében végzett fejlesztéseken volt, ezzel összhangban pedig a repülőgépgyártásban elért eredmények mutatták a legnagyobb fejlődést. Az iparág minden jel szerint túltette magát a gazdasági válságon. 4,5 milliárd eurónyi üzlet született.

Ismét fellendülő piac trendjeit mutathatták be a kiállítók a közelmúltban tartott EMO-n (Exposition Mondiale de la Machine Outil), a világ legnagyobb szerszámgépgyártói találkozóján, megjósolva egyúttal, mely irányba áramlik jelenleg az iparág tőkéje. A német szerszámgépgyártás és annak fogyasztószektorai a jelek szerint szinte teljesen kiheverték a válságot, az idén 30 százalékkal nőtt az ágazat termelése, ezzel pedig nagyjából elérte a krízist megelőző szintet.

Nem csak a gyártás mennyiségének a növekedése mutatja a gyógyulást. A vállalatok a nehéz időszak alatt sem álltak le a tudományos fejlesztésekkel és kutatásokkal. Így a kiállításon új, intelligens folyamateljárásokat és termékeket mutatott be a több mint kétezer résztvevő a hatékonyság és a pontosság, a fenntarthatóság és a fejlesztési törekvések jegyében Detlev Elsinghorst, az EMO Hannover 2011 főmegbízottjának a tájékoztatása szerint. A fenntarthatóság érdekében nemcsak a szerszámgépek tartósságát igyekeznek növelni a gyártók, de olyan energiafelhasználást csökkentő technológiákon is dolgoznak, mint például új meghajtási koncepciók, szárazfeldolgozás vagy a hűtési rendszerek modernizálása.

Talán a repülőgépipar a legdinamikusabban fejlődő szegmense a szerszámgépgyártásnak. A területen a titánium- és a rostszálakkal megerősített műanyagok építőanyagként való használata elsősorban az üzemanyag-felhasználás csökkenése érdekében egyre növekszik.

A rendezvény szervezői azt is igyekeztek feltérképezni, milyen irányba fejlődik a szerszámgépgyártás általában, és hogyan néznek ki a legújabb kutatási kezdeményezések. Mint azt korábban Christoph Miller, az EMO ügyvezető igazgatója egy budapesti konferencián kifejtette, sok ország felismerte már a szerszámgépipar fontosságát, ezért a verseny igen erős. A technológiai fejlesztések ezért nem mindig elegendők, az egyes vállalatok műszaki kínálata egyre kevésbé különbözik. „A szerszámgépgyártók manapság a pluszszolgáltatásokkal tudják kompetenciájukat bizonyítani, azaz a gép körüli kiegészítő kínálattal.” Ez a tendencia pedig jól megfigyelhető volt a kiállításon is. Ma már minden nemzetközileg működő vállalat biztosítja a teljes körű, 24 órás alkatrészellátást, javítási és karbantartási támogatásokat, azonban a távolságok áthidalása nem mindig egyszerű ebben a szegmensben, pedig az időfaktor fontos tényező. A reakcióidő lerövidítése és a karbantartás egyszerűsítése érdekében a vállalatok többek között internetalapú karbantartást, telefonos szerviztanácsadást, toolmanagementet, retrofitet kínálnak, vagy az alkatrészek automatikus programozását – olvasható az EMO sajtóközleményében.

Pezsgő üzletek

A vásár hat napja alatt öszszesen 4,5 milliárd eurónyi megrendelést jegyeztek – számolt be Wilfried Schäfer, a VDW főigazgatója. Az elmúlt évek pangása után most újra közel annyi gyártó vett részt a találkozón, mint a gazdasági válság előtt. A szervezők szerint az, hogy a 2007-es, az egyik legsikeresebb rendezvényen megjelent szereplők számát az idén ismét sikerült elérniük, jól tükrözi azt is, hogy az iparág végleg kilábalt a krízisből. A nemzetközi szektor legnagyobb kiállítását kétévente rendezik meg, 2013-ban Milánóban kerül rá sor.


Somogyi Orsolya Pezsgő üzletek A vásár hat napja alatt öszszesen 4,5 milliárd eurónyi megrendelést jegyeztek – számolt be Wilfried Schäfer, a VDW főigazgatója. Az elmúlt évek pangása után most újra közel annyi gyártó vett részt a találkozón, mint a gazdasági válság előtt. A szervezők szerint az, hogy a 2007-es, az egyik legsikeresebb rendezvényen megjelent szereplők számát az idén ismét sikerült elérniük, jól tükrözi azt is, hogy az iparág végleg kilábalt a krízisből. A nemzetközi szektor legnagyobb kiállítását kétévente rendezik meg, 2013-ban Milánóban kerül rá sor.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.