BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszerte leáldozóban a széntüzelés napjai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

energiamix A világ energiaszükséglete a jelenlegihez képest 2040-re 30 százalékkal emelkedik, de a fogyasztás nagyobb hányadát fogja kitenni a földgáz, a kőszén rovására. Az energiahatékonyság javulása kompenzálja majd kissé a felhasználás növekedését.

Bár a kőolaj nem veszíti el vezető szerepét az energiahordozók sorában, a földgáz termelésének egyre nagyobb mértéke és az energiahatékonyság fejlődése miatt egy környezetbarátabb energiamix alakulhat ki – áll az ExxonMobil 2012-es energiajelentésében. Az észak-amerikai olajóriás vezérigazgatója, Rex T. Tillerson ebből egyenesen arra következtet, hogy „a világnak nem kell választania a gazdasági növekedés és a környezettudatosság között”.

Az USA energetikai minisztériuma (IEA) szerint annak ellenére, hogy az olaj megőrzi vezető szerepét, kereslete a korábban gondoltnál kisebb mértékben nőhet. Jövőre átlagosan 220 ezer hordónyi olajjal kevesebbet használunk el naponta az idei fogyasztás napi 170 ezer hordóval volt kevesebb a vártnál. A számok alakulására a bizonytalan gazdasági tényezők vannak hatással, a Kína és más fejlődő országok gazdaságaival kapcsolatos fogyasztási eredmények viszont nem változtak.

Az ExxonMobil szerint a következő két évtizedben a kőszén felhasználásának mértéke eléri a csúcsát, hogy aztán – a történelemben először – csökkenni kezdjen. Az elektromos áramra való igény 2040-ig 80 százalékkal növekszik, ennek 30 százalékát fogjuk előállítani földgáz segítségével. A nem hagyományos gáztermelés aránya az összes gáztermelésben 30 százalékot fog kitenni, az összes energiahordozó nagy részét pedig felemelkedő kínai és indiai vállalatok használják fel.

Két évtized múlva a személygépjárművek fele hibrid meghajtású lesz, így annak ellenére, hogy számuk megkétszereződik, a személyszállítás energiaigénye nem növekszik. Ehhez hozzájárul majd az energiahatékonyság javulása is, ami 50 mérföld/gallonos mértékre is nőhet. A szállítmányozási szektor 70 százalékkal fog nőni, emiatt a folyékony üzemanyagokból 30 százalékkal többre lesz szükség a jelenleginél. Az összes energiafelhasználás 15 százaléka származik majd megújuló forrásokból 2040-ben. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.