BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem garasoskodnak az IT-cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több mint egy évtizede senki nem kapott akkora részvénycsomagot munkáltatójától, mint az Apple új vezére. Tim Cook jövedelme 2011-ben bő hatszorosa volt az egy és több mint kétszázszorosa a két évvel korábbinak.

Szinte biztosra vehető, hogy az Apple vezérigazgatói székében Steve Jobsot váltó Tim Cook volt a világ legjobban fizetett menedzsere 2011-ben. Az iPhone gyártója a héten hozta nyilvánosságra a február 23-ai éves rendes közgyűlés előterjesztéseit, amelyben a cégvezetők tavalyi juttatásai is szerepelnek, a dokumentumból pedig kiderül, hogy a Tim Cook, aki augusztusban vette át a társaság irányítását, összesen 378 millió dollárral (jelenlegi árfolyamon mintegy 92 milliárd forinttal) gazdagodott munkaadója révén. Ezzel az Apple első embere biztosan megelőzte a 2010-es kereseti listát még vezető Philippe Dauman Viacom-vezért, aki egy esztendővel korábban „csak” 84,5 millió dollárt vihetett haza.

Tim Cook – aki egyébként 2009-ben 1,6, tavaly pedig 59 millió dollárt keresett – elsősorban egy részvényopciónak köszönheti mesés jövedelmét. A vezérigazgató alapfizetése ugyanis mindössze 900 ezer dollár, ez korántsem számít magasnak egy olyan méretű vállalatnál, mint az Apple. Cook azonban augusztusban, amikor átvette a társaság irányítását egy egymillió részvényből álló csomagot is kapott munkáltatójától, amelynek akkori piaci értéke a társaság tájékoztatása szerint meghaladta a 376 millió dollárt. Ennél nagyobb pakettet Wall Street-i források szerint több mint egy évtizede egyetlen menedzser sem kapott, legutóbb 2000-ben épp az Apple-nél Steve Jobsot jutalmazták ennél is nagyobb értékű csomaggal: a legendás alapító 40 millió papírt kapott, amely akkor 600 millió dollárt ért.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Tim Cook nem értékesítheti azonnal egymillió papírját, a juttatás feltétele ugyanis az volt, hogy a vezérigazgató legalább 10 évig a cég szolgálatában marad. Ennek megfelelően az opció első felét 2016-ban, másik felét pedig 2021-ben hívhatja le. Addig úgy fest, be kell érnie alapfizetésével, amely azonban az idén – ha a közgyűlés megszavazza az előterjesztéseket – már 1,4 millió dollár lesz.

Tim Cook jövedelmének hatalmas ugrása azért is lehet kissé meglepő, mert az Apple eddig is igen bőkezű volt felső vezetőivel. A jelenlegi cégvezető, aki korábban operatív igazgatói pozíciót töltött be a vállalatnál – a CNN legutóbbi összeállítása szerint – 2010-ben a harmadik legjobban fizetett menedzser volt az IT-szektorban, s rajta kívül – köszönhetően a társaság részvényprogramjának – még három másik Apple-alkalmazott is bekerült a tíz legjobban kereső vállalati vezetők közé.

Ez alapján úgy tűnhet, hogy egy IT-menedzser nem is dolgozhat jobb helyen, mint az Apple, 2010-ben azonban volt egy vállalat, amely még az iPhone gyártójánál is többet fizetett vezetőinek. Az Oracle ugyanis öt tagot delegált a CNN listájának top 10-ébe, úgy, hogy a lista első két helyén is a szoftvergyártó vezetői álltak. Érdekesség, hogy tavalyelőtt az abszolút első – nem meglepő módon szintén egy masszív részvénycsomagnak köszönhetően – az a Mark Hurd lett, aki mindöszsze szűk négy hónapot dolgozott az Oracle-nél 2010-ben, hiszen szeptemberben azt követően lett a vállalat igazgatója, hogy egy hónappal korábban lemondott a HP vezérigazgatói posztjáról.

Más kérdés, hogy 2010-ben a 15 legjobban fizetett menedzser alig másfélszer annyi pénzt kapott, mint Tim Cook tavaly. Ennek ellenére korántsem biztos, hogy az Apple a CNN következő listáján is olyan népes delegációval képviselteti magát, mint a legutóbbin, a vezérigazgató jövedelmének megugrásával párhuzamosan ugyanis a többi top- menedzser juttatásai csökkentek, mivel 2011-ben csak az új vezér kapott komolyabb részvénycsomagot.

Egydollárosok klubja – jelképes összegért irányítanak

Akad néhány topmenedzser, aki jelképes – gyakran egydolláros – összegért vállalja a cég irányítását. Az egydollárosok klubjába tartozik többek közt a Google két alapítója, Larry Page és Segey Brin, akik évek óta részvényopciót sem kérnek cégüktől, ahol elnöki pozíciót töltenek be, de ennyit keres a Facebook megálmodója, Mark Zuckenberg is. Hivatalosan egy dollár az alapbére Larry Ellisonnak is, az Oracle első embere azonban 2010-ben egyéb juttatásként majd 80 millió dollárt kapott a szoftveróriástól.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.