Növekedtek a gazdasági kockázatok a válság miatt
– Hogyan érintette a pénzintézetét végtörlesztés folyamata?
– A Fókusz Takarékszövetkezet több mint 53 éve eredményesen működik. Működési alapelvünk mindig is az volt, hogy harmonikus, diverzifikált termékportfólióra törekedjünk. Ennek köszönhetően a devizahitel- állományunk aránya nem került túlsúlyba. A végtörlesztéssel járó közel 150 millió forint veszteséget így megfelelően tudtuk kezelni anélkül, hogy működésünkben bármilyen problémát okozott volna. A további, biztonságos tevékenységünkhöz tartalékaink elegendők. Természetesen új ügyfelekre is szert tettünk a devizahitel kiváltása iránt érdeklődők köréből, mely – volumenét tekintve – egy átlagos növekedésnek felel meg.
– Egy vállalkozás 12 százalék alatt nem kap hitelt. Hogyan lehet ezt kitermelnie egy cégnek?
– Igen, ez elég magas költséget jelent a vállalkozásoknak, ezért kell hangsúlyt helyezni a tudásalapú vállalkozásokra. Az, hogy az egyik cég miért sikeresebb, mint a másik, nem a hitelek nagyságrendjétől, kamatától és a kapcsolódó költségektől, illetve a konkrét vagyoni elemek birtoklásától függ elsősorban, hanem a rendelkezésre álló tudás, szellemi eszköz felhasználásától. Ezen területeken a magyar vállalkozások paraméterei jók, kiváló ötletekben és újításokban sincs hiány. A szükséges tőke (illetve hitel) előteremtésében jelentős szerepet kell vállalnunk.
– A hitelelbírálásnál szigorodtak-e a feltételek?
– Összességében igen. A piaci tapasztalatok és a jogszabályi változások következtében a feltételek szigorodtak, nagyobb hangsúlyt kapott a kockázatelemzés. Részben emiatt jelentősen visszaesett a normál forgóeszköz- és beruházási hitelek iránti igény, melyet elsősorban az innovatív projektek tudnának pótolni. Azonban ezek a fedezeti szükséglet, a hitelhez jutás szabályainak szigorodása miatt komoly hátrányba kerülnek, ezért továbbra is az állam szerepe lesz kulcsfontosságú ezen vállalatok támogatásában.
– Mekkora banki különadót kellett befizetniük az államkasszába évente? Mire számítanak 2012-ben?
– A különadóra évente 40 millió forintot kell előteremtenünk, és 2012-ben is közel ilyen nagyságrendre számítunk. Ezt eddig is sikeresen előteremtettük, és megfontolt gazdálkodáspolitikánknak köszönhetően természetesen továbbra is biztosítani fogjuk. A Fókusz Takarék – mint ahogyan eddig – a jövőben is arra törekszik, hogy kötelezettségeinek az elvárt módon tegyen eleget mindamellett, hogy ügyfeleinek biztonságos pénzügyi partnere maradjon – mondta végül Sebestyén István, a Fókusz Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója. Barta Zsolt


